Országos hírek »
Van magyar jövő Erdélyben
2011. november 22, kedd
Az idei népszámlálás részeredményei alapján megállapítható, hogy igenis van magyar jövő Erdélyben – jelentette ki Kovács Péter tegnap a RMDSZ Főtitkárságán tartott sajtóértekezleten.
A Szövetség főtitkára, Székely István főtitkárhelyettes, a Szövetség népszámlálási munkacsoportjának vezetője, valamint Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád közösen elemezték a népszámlálás eddig ismert eredményeit, és vonták le a Szövetség által folytatott tájékoztató-tudatosító kampány konklúzióit. Kovács Péter elmondta: „Az idei népszámlálás azt mutatja, hogy igenis létezik egy erős közösségi összefogás, ezt bizonyítja, hogy a magyar közösségek felelősséggel viszonyultak tájékoztató, tudatosító kampányunkhoz”. Elmondta, a Főtitkárság folytatja a Minden magyar számít címszó alatt elindított tevékenységét, és egy társadalmi cselekvési tervet fogalmaz meg: ez tartalmazni fogja azokat a feladatokat, célokat, amelyeket az RMDSZ a család védelme érdekében kíván megvalósítani. A terv tartalommal való feltöltését kormányzati és önkormányzati szinten végzett munka fogja biztosítani. A kormányzat vonatkozásában azokat a törvénytervezeteket, módosító javaslatokat kell említeni, amelyek gyakorlatba ültetése elősegítheti, növelheti a fiatalok, a családok gyermekvállalási kedvét – tájékoztatott a Szövetség politikusa. (paprikaradio.ro)
A kategória további hírei:
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Hasonló hírek
Valamennyi magyar prefektust és alprefektust leváltották tisztségéből
A MOGYE magyar karának létrehozására vonatkozó kormányhatározat már nincs érvényben Cornel Briscaru szerint
Az egyetemek kínálatáról tájékoztat az Országos Magyar Diákszövetség
Támogatás az állattartó gazdáknak
Tragikus körülmények között hunyt el a kolozsvári opera egyik énekművésze
Kihirdette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásáról szóló törvényt az államfő
Jóváhagyták a MOGYE-határozatot
Arányaiban több pénzt szavaztak meg a magyar kulturális szervezeteknek - Kolozs megyében
Ténylegesen is átvette Soós Anna a BBTE magyar tagozatát
A kormány hozza létre a magyar tanszékeket a MOGYE-n
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











