Hirdetés
Országos hírek »
Vámmentesen az Európai Unióba
2006. december 16, szombat

Felszámolás alatt az ország nyugati és déli peremén lévő vámhivatalok.
Az átkelőhöz négy-öt percenként érkezett egy-egy gépkocsi.


A vámosok ráérősen kávéztak, beszélgettek, s bármennyire titkolták is, lerítt róluk a szomorúság: két hét múlva menniük kell. Ki merre veszi útját, mihez kezd? - kérdeztük többüktől is, de választ csak az egyik idősebb tisztviselő adott, név nélkül. Mint mondta, a halmi román-ukrán határátkelőhöz megy, ahol az utóbbi időben megszaporodott a munka, nem kisrészt a cigarettacsempészek "jóvoltából". Kiss Mihály ottani vámparancsnok már korábban szólt neki: szívesen látja, mert nagy szüksége van nemcsak 14 évi vámos tapasztalatára, de nyelvtudására is.

Aztán előkerül Vasile Silaghi váltásvezető, aki már részletekkel is szolgált. Tájékoztatása szerint Peténél 38 vámos dolgozik, számukra kell máshol, lehetőleg mindenkinek saját szakterületén, megfelelő munkát biztosítani. Tegnap voltak Nagyváradon, és vizsgáztak a máshol üresen lévő állásokra: Halmiban, Máramarosszigeten, Besztercén, Kolozsváron, Zilahon. "A távolabbiakat csak azért nem sorolom fel, mert oda nem akar senki menni. Legtöbbünket Szatmárnémetihez és környékéhez köt nemcsak a lakás, de a család is" - magyarázta a váltásvezető, aki szerint többségük sikeresen vizsgázott, mert már egy-két hónapja készült a megmérettetésre. "Elég régóta tudjuk, hogy az EU-s csatlakozással ez a vám leépül, tehát nem derült égből villámcsapásként ért bennünket a tegnapi kormányhatározat" - tette hozzá. Silaghi elmondta: nem repdesnek az örömtől, de tudomásul veszik, hogy "a fejlődés néha kisebb-nagyobb kellemetlenséggel" is jár. "Az utolsó pillanatig igyekszünk jól és pontosan ellátni feladatainkat. December 31-én nulla óráig helyünkön leszünk, aztán szépen elvonulunk" - ígérte.

Rossz nyelvek Szatmárnémetiben azt beszélik, hogy több vámos azért szomorú, mert még nem fejezte be villáját, s a váltással nem biztos, hogy olyan munkát kap, ami a gyors befejezésnek kedvez. Ismert tény, hogy jóllehet hivatalosan nincs nagy fizetésük, legtöbben jóval az átlag színvonala fölött élnek, amire a szatmárnémeti pálfalvai úton lévő vámos-villanegyed a bizonyíték. Egy országos becslés szerint egyébként egy "átlagos" vámos egy év alatt 11 ezer euró "mellékjövedelemhez" jut.

A határrendészek azonban maradnak, bár rájuk is az eddiginél kevesebb feladat hárul. Vasile Chisluca felügyelő, a szatmári harárrendészet parancsnoka és Adiel Babici, a petei kirendeltség vezetőjétől megtudtuk: január 1-től a kimenő forgalomnál csak Csengersimán, a bejövőnél pedig csak Petén kell megállniuk az átkelő gépkocsiknak, de az ellenőrzés közös lesz. Csengersimán először a román határrendész veszi el a személyi igazolványt, ő adja át magyar kollegájának és közösen állapítják meg, hogy rendben vannak-e az iratok. Együtt néznek be az autóba, s ha szükségét érzik a csomagtartóba is. Mindez a petei oldalon annyit változik, hogy a magyar határrendész kezébe jut először az okmány.

A gyorsabb átkelés nem jelenti azt, hogy kevesebb áteresztő sávot használnak. Éppenséggel az pörgeti fel a forgalmat, hogy kívánalmaknak megfelelően, ha szükséges valamennyi átkelő sávot megnyitnak.

Az áruszállító kamionokat csak Csengersimán ellenőrzik, illetve vámkezelik, szintén közösen. Ennek oka az, hogy a magyar oldalon jobb a műszaki felszereltség.

A borsi határátkelőnél is érezhető a vámosok körében a feszültség. Már napok óta csak ímmel-ámmal végzik munkájukat, az ellenőrzés annyiból áll részükről, hogy megkérdik a személygépkocsi-vezetőket, van-e valami "problémájuk". De legtöbbször csak intenek, hogy mehet tovább. A Bihar megyei határátkelőknél szolgálatot teljesítő vámosok dönthetnek, hogy szakmát váltanak, vagy elmennek például valamelyik északi vagy keleti határszakaszra dolgozni. Egy vámos a Temes megyei szerb határhoz, Temesmoravicára megy, s a Nagyvárad Területi Vámigazgatóságon is akad 40-50 hely.

A Moldovai Köztársaság romániai határához senki nem akar menni. "Onnan mindenki menekülne inkább errefelé" - állítja egy magát megnevezni nem kívánó vámos, aki azt is hozzátette: nagyon szomorú, hogy az ország felszámolja az egyik legnagyobb bevételi forrását. A határrendőrök egyelőre még szolgálatban maradnak a román-magyar határszakaszon. Január elsejétől a magyarokkal közösen kezelik az útleveleket, illetve a személyiket, s ezen kívül a határövezetben ellenőriznek - tájékoztatta lapunkat Mircea Chiorean, a Nagyvárad Területi Határrendészeti Igazgatóság szóvivője.

 

http://www.maszol.ro/kozelet.php?cid=15298




Hirdetés

Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Adrian Streinu-Cercel, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, beiskolázási terv, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Daniela Drăghia, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, egészségügyi államtitkár, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, ellenőrizni, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, felmondás, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, görög bankok, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, helyek, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, külföld, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, kormányfő, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, legidősebb nő, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, narancssárga viharjelzés, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Útügyi Hivatal, Országos Kataszteri Hivatal, Országos Meteorológiai Intézet., orvosok, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, projekt, rakétapajzs, részeg sofőrök, Răzvan Teohari Vulcănescu, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanév, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro