Országos hírek »
Valószínűleg jövő héten hirdetnek versenytárgyalást az észak-erdélyi autópálya Gyalu-Magyarnádas közötti szakaszának megépítésére
2011. október 28, péntek
Kulcsszavak:
észak-erdélyi autópálya,
Gyalu-Magyarnádas,
Az autópálya-hatóság szerint a megközelítőleg 9 kilométeres út 42 és fél millió euróba fog kerülni.
A Capital.ro gazdasági portál szerint a szállítási minisztérium év végéig az Aranyosgyéres-Radnót közötti szakaszra, jövő év elején pedig a Radnót-Marosvásárhely közötti három és fél kilométeres szakaszra hirdetne versenytárgyalást. A szállítási minisztérium azt állítja, 2014 után az észak-erdélyi autópályára is pályázhat uniós alapokra Románia, miután a szaktárca nyáron felbontotta a szerződést az eddigi kivitelezővel, a Bechtellel. (erdelyfm.ro)
A kategória további hírei:
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Hozzászólások
5CdqDC , [url=http://gllagcuabjtb.com/]gllagcuabjtb[/url], [link=http://emtlyjhdadpf.com/]emtlyjhdadpf[/link], http://gjfzozjqvqhc.com/
rtuiksenu,
2011. november 04, péntek, 12:06
5CdqDC , [url=http://gllagcuabjtb.com/]gllagcuabjtb[/url], [link=http://emtlyjhdadpf.com/]emtlyjhdadpf[/link], http://gjfzozjqvqhc.com/
4hsiL2 qdtnmqvnkdxn
snfrtoyzc,
2011. november 03, csütörtök, 12:30
4hsiL2 qdtnmqvnkdxn
Of the paponly of website I've pored over this has the most veracity.
Janisa,
2011. november 02, szerda, 22:11
Of the paponly of website I've pored over this has the most veracity.
Hasonló hírek
A kormány nem adja fel az észak-erdélyi autópályát
Ösztönözni kell a sztrádaépítőket
Uniós pénzből építik az észak-erdélyi autópályát
Kihirdette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásáról szóló törvényt az államfő
A Transzeurópai Közlekedési Hálózat része lett a Marosvásárhely és Iasi közötti autópálya is
Újraindul a Gyalu és Nádasszentmihály közötti autópályaszakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárás
Akkreditálták ma a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet
Az A2-es autópályán és 32 országúton egyáltalán nem lehet közlekedni a nagy havazás miatt
Az erdélyi magyarok 63 százaléka elégedetlen a jelenlegi életkörülményeivel, derül ki a Kisebbségkutató Intézet felméréséből
Sebességkorlátozás az Arad-Temesvár autópályán
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











