Országos hírek »
Túl költséges a közszféra
2010. augusztus 16, hétfő
A romániai közszféra nem hatékony, és „egyszerűen túl költséges” ahhoz képest, hogy a kormány mennyi bevételre képes szert tenni, ezért megfelelő szintre kell csökkenteni a közigazgatás kiadásait, véli a Világbank.
A Világbank támogatja a közigazgatás reformját. Nem csak az a fontos, hogy most pénzt takarítsanak meg, hanem hogy középtávon megteremtsék a gazdasági növekedés feltételeit. Azért sürgős, mert Románia nem engedheti meg magának, hogy kevéssé hatékony és méltánytalan folyamatokra pazarolja erőforrásait - áll a nemzetközi pénzintézet közleményében. A közlemény szerint Románia más európai országokhoz képest lemaradt a közszolgáltatások minősége és hatékonysága terén. (paprikaradio.ro)
A kategória további hírei:
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Hozzászólások
Hg8T8V yvhtdllkyaot, [url=http://ghkmyzwoqzdm.com/]ghkmyzwoqzdm[/url], [link=http://evifwcxnrvla.com/]evifwcxnrvla[/link], http://ttmdmwqjxcgi.com/
cswigbk,
2010. szeptember 11, szombat, 04:15
Hg8T8V yvhtdllkyaot, [url=http://ghkmyzwoqzdm.com/]ghkmyzwoqzdm[/url], [link=http://evifwcxnrvla.com/]evifwcxnrvla[/link], http://ttmdmwqjxcgi.com/
Hasonló hírek
VICTOR PONTA: Van lehetőség a közalkalmazottak fizetésének kiegészítésére, de ehhez módosítani kell a költségvetési hiányra vonatkozó célt
Újabb készenléti hitelről tárgyal Románia a Világbankkal
Legalább 200 ezren veszítik el munkahelyüket a közszférában, ha életbe lép a lusztrációs törvény
A Világbank néz a román közigazgatás körmére
6 és fél millió dolláros világbanki hitelrészlettől esik el Románia, mert ezt az összeget nem tudja a kitűzött célig elkölteni
Az IMF korainak tartja a bérek emelését
Tervet dolgoz ki a kormány a Világbank, az Európai Beruházási és az Európai Fejlesztési Bankkal, hogy az ország több pénzt hívjon le az uniós alapokból
Jövőre is lesznek leépítések a közszférában
Băsescu szerint lopni akart a Bechtel
Felfüggesztik az élelmiszerjegyeket és ajándékjegyeket a közszférában az elkövetkező két évben, és prémiumot sem osztanak jövőre a közalkalmazottaknak
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











