Országos hírek »
Továbbra is együttműködnének Arafattal
2012. január 16, hétfő
Raed Arafat, az Egészségügyi Minisztérium volt helyettes államtitkára visszatérhet a minisztériumba, ha akar, részt vehet az új egészségügyi törvény kidolgozásában, abban a bizottságban, amelyet e célból hoznak létre, mondta Emil Boc miniszterelnök.
Hétfőn, újságírók kérdezték tőle, lehetségesnek tartja-e, hogy Raed Arafat részt vegyen az egészségügyi törvény új tervezetének kidolgozásában, vagy visszatérhet-e a tárcához, a miniszterelnök azt mondta, hogy a volt helyettes államtitkárt „szívesen látják, ha ő is úgy akarja”. A koalíció felhatalmazta az egészségügyi minisztert, hogy állítson össze egy csapatot, amely kidolgozza az új egészségügyi törvényt, a csapatnak tagjai lesznek a betegek szövetségének, a civil társadalomnak, a szakszervezeteknek, munkáltatóknak és az Orvoskamarának a képviselői is. (paprikaradio.ro)
A kategória további hírei:
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Hasonló hírek
Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt
Folytatódik az egészségügy reformja
11 millió eurót költött tavaly a turisztikai minisztérium Románia népszerűsítésére
Sztrájkkal fenyegetőzik a Sanitas szakszervezet, ha a kormány nem mond le a közvitára bocsátott egészségügyi törvényről
Romániában a diákok egynegyede krónikus betegségben szenved
Kiegészítheti a kormány az oktatási- és a fejlesztési minisztérium, illetve a legfelsőbb bíróság költségvetését
Az egészségügyi kerettörvény véglegesítését sürgeti az államfő
Vizsga a betöltetlen rezidens orvosi helyekre
Csak két hőerőmű marad
2014-ig 1 milliárd lejt fordít az utak javítására a szállítási minisztérium
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











