Hirdetés
Országos hírek »
Törvényessé vált az esketési ceremónia kizárólag magyar nyelvű levezetése
2011. november 14, hétfő
Kulcsszavak: esketési, magyar, RMDSZ,

Az október 1-től érvénybe lépett új Polgári Törvénykönyv előírásai szerint valamely nemzeti kisebbséghez tartozó, házasságot kötő személyek kérésére, a hivatalos polgári szertartás levezethető kizárólag az illető kisebbség nyelvén, amennyiben a házasságkötő ismeri az adott nyelvet. 
Erről Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese tájékoztatta a Szövetség polgármestereit és alpolgármestereit. „Ez az RMDSZ által kivívott előírás hatalmas áttörést jelent, hiszen egy adott kisebbségi jognak a Polgári Törvénykönyvbe való foglalása nemcsak kiterjeszti, de erősebb jogi biztosítékkal is ellátja azt. Míg eddig az anyanyelven történő házasságkötést csupán a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok helyi közigazgatásban való anyanyelvhasználatáról szóló kormányrendelet szabályozta, mára már törvénybe foglaltatott, hogy nemcsak a 20%-on felüli kisebbségi lakosságot számláló településeken, hanem bárhol megilleti ez a jog közösségünk tagjait. Ugyanakkor, mostantól a szertartás levezetése történhet kizárólag magyar nyelven, eltörölve az eddig kötelező kétnyelvű ceremóniát” – fogalmazott Horváth Anna.

A Szövetség politikusa tájékoztatásában arra is felhívta a figyelmet, hogy az anyanyelvhasználati jogok esetében fontos szerepet kell játszania a tudatosításnak is, hiszen a törvényes keretek bővülése csak akkor jelenthet előrelépést, ha ismerjük jogainkat és élünk is azokkal.  (közlemény)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Adrian Streinu-Cercel, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, beiskolázási terv, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Daniela Drăghia, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, egészségügyi államtitkár, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, ellenőrizni, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, felmondás, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, görög bankok, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, helyek, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, külföld, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, kormányfő, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, legidősebb nő, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, narancssárga viharjelzés, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Útügyi Hivatal, Országos Kataszteri Hivatal, Országos Meteorológiai Intézet., orvosok, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, projekt, rakétapajzs, részeg sofőrök, Răzvan Teohari Vulcănescu, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanév, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro