Országos hírek »
Toborozni kezdett a csendőrség
2010. március 11, csütörtök
Fiatalok jelentkezését várja a Román Csendőrség – az országban található három képzési intézményben összesen 424 szabad helyet hirdettek meg.
Bővíteni szeretné sorait a romániai csendőrség, ezért toborzási akcióba kezdett. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik még nem töltötték be 27. életévüket, büntetlen előéletűek, és sikeres érettségi vizsgával rendelkeznek. Ugyanakkor az is felvételi kikötés, hogy a férfiak magassága minimum 170 cm, illetve a hölgyeknél legalább 165 centiméter az elfogadható.
Ahhoz, hogy valaki csendőr lehessen, nem szükséges, hogy idegen nyelveken is beszéljen, ugyanis csak a román nyelvet és irodalmat kérik számon a jelentkezőktől, és az sem mellőzendő, hogy az ifjú román állampolgársággal, illetve lakhellyel kell hogy rendelkezzen.
Az egyetlen probléma, hogy nemcsak Szatmár megyében, de még a környéken sincs ilyen felsőoktatási intézmény, hanem csak Suceava és Vâlcea megyében, illetve Bukarestben lehet elvégezni ezeket a tanfolyamokat.
A fővárosi Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára egyébként 100 csendőrségi helyre várják fiatal férfiak és nők jelentkezését, a Grigore Alexandru Ghica katonai iskolában, Drăgăşani-ban 159 helyet hirdettek meg, a fălticeni-i iskolában pedig 150 szabad hely van, ugyanakkor mindhárom intézmény 5-5 helyet roma nemzetiségű fiatalok számára tart fenn.
Bővebb információkat a Szatmár Megyei Csendőrség székhelyén, a megyeszékhelyen az Ecaterina Teodoroiu utca 1. szám alatt, a 0261-769760-ás telefonszámon, vagy a www.jandarmeriasatumare.ro honlapon kaphatnak az érdeklődők. (hirlap.ro)

A kategória további hírei:
30 százalékkal olcsóbban nyaralhatnak a tengerparton és a hegyekben azok, aki március 31-ig lefoglalják és kifizetik az utazási csomagokat Tavaly 20,5 százalékkal nőtt az export 2 952 iskolában továbbra sincs tanítás Az A2-es autópályán és 32 országúton egyáltalán nem lehet közlekedni a nagy havazás miatt Megkapta a bizalmi szavazatot az Ungureanu-kabinet

Hasonló hírek
Isărescu szerint nincs szükség újabb IMF-hitelre
Román nyelvkurzus kolozsvári egyetemistáknak
Fitch: csökkennek a román gazdaságot terhelő kockázatok
Az egész országban ellenőrizni fogják az autókat, hogy ellátták-e ezeket téli gumiabroncsokkal
Már nem a fiataloké a jövő
A munkanélküliek 17,8 tized százaléka frissen végzett fiatal
Több tíz millió lejes kárt fedezett fel a Román Posta költségvetésében a Számvevőszék.
Az alapkamat nem viszi le a hitelek kamatait
Óvszert vásárolt a Román Hírszerző Szolgálat
5,75 százalékra csökkentheti holnap az alapkamatot a Jegybank
Címkefelhő
államelnök,
gazdasági termelés,
gépkocsik,
iskolák,
Közös Agrárpolitika,
konferencia,
kormány,
nagy havazás,
szennyezési adó,
Traian Băsescu,
viharos idő,
zárva,