Országos hírek »
Tăriceanu nélküli kormányt
2007. június 06, szerda
Váratlan bejelentéssel sokkolta ismét a közvéleményt Traian Băsescu. Az államfő liberális–demokrata–liberálisdemokrata koalíciót javasol, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy visszaáll a D.A.-kormány.
Băsescu egy feltételt szab csupán: az új kabinet élén ne Călin Popescu Tăriceanu álljon.
Arra az államfő nem tért ki, hogy a PNL–PD–PLD összetételű kormányban a miniszterelnököt továbbra is a liberálisok adnák, illetve hogy a három párt közt milyen arányban oszlanának meg a tárcák, de azt sejteni lehet, hogy az időközben támogatottságuk mélypontjára
süllyedt liberálisok legfennebb szimbolikusan lennének jelen a kabinetben. Băsescu az RMDSZ helyzetéről sem tett említést, arról, hogy kívánatos-e a szövetség az új koalícióban vagy sem, csak annyit mondott: az új miniszterelnök dolga parlamenti támogatást szerezni kormányának. Az államfő péntekre hívja ismét egyeztetésre a parlamenti pártokat.
Az államfő azért döntött így –, áll az elnöki hivatal közleményében – mert a pártokkal korábban tartott megbeszélésen arra a következtetésre jutott, hogy a PD-n kívül egyik politikai formáció sem hajlandó a válság megoldására kínálkozó egyetlen demokratikus utat, az előrehozott választások alternatíváját elfogadni.
A bejelentés magukat a demokratákat is meglepte, de Emil Boc nem vesztette el lélekjelenlétét: – Ez a javaslat összhangban van a 2004-es választásokon kifejtett népakarattal, amely a D.A. Szövetséget juttatta hatalomra. Călin Popescu Tăriceanunak azonban nincs mit keresnie ebben az egyenletben, mert ő elárulta a D.A.-t – mondta Boc. Hozzátette azt is: a PD kizár mindenféle együttműködést a PSD-vel, mert ezzel maga is elárulná a választókat.
A liberálisok hallani sem akarnak arról, hogy lemondjanak Tăriceanuról. A sajtónak nyilatkozó PNL-s politikusok valamennyien csapdát, diverziót sejtenek az ajánlat mögött, amelynek egyetlen célja lehet: az előrehozott választások kiprovokálása, hiszen ennek a kormánynak különben is csak 37 százalékos támogatottsága lenne – mondották.
A szociáldemokraták ezúttal sem adtak világos választ. Egy nappal korábban Mircea Geoană több vezető szociáldemokrata politikus társaságában Traian Băsescuval találkozott. Lapértesülések szerint megegyeztek abban, hogy a PSD nem támogatja a demokraták kormánybuktató kezdeményezését, hanem saját gyártmányú bizalmatlansági indítványt terjeszt elő, és elvárja, hogy ezt a PD és a PLD is támogassa. A PSD ugyanakkor garanciát kért, hogy Tăriceanuék bukását követően a PD megszavaz egy Geoană-kormányt.
A PSD-ben különben megoszlanak a vélemények a PD-s bizalmatlansági indítvány támogatásával kapcsolatban. A Kolozsvári Csoport azon az állásponton van, hogy a demokraták indítványát föltétlenül meg kell szavazni. Egyes értesülések szerint Rus-ék kilépéssel és a PD-be való átigazolással fenyegetőznek, Vasil Puscas azonban cáfolta ezt.
Az RMDSZ nem támogatja a PD által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök bukaresti sajtóértekezletén. A demokraták indítványa már kiindulópontjában hibás, ugyanis nem a kormányzat tevékenységére, hanem a május 19-i népszavazás eredményeire hagyatkozik, holott ez nem a parlament vagy a kormány leváltásáról szólt, hanem arról, hogy menjen-e vagy maradjon az államelnök – vélekedett Markó.
Băsescu ajánlatával kapcsolatban Markó a Mediafaxnak úgy nyilatkozott: az RMDSZ eléggé szkeptikus mind az elnöki konzultációkkal, mind Băsescu ajánlatával kapcsolatban. A szövetségi elnök szerint egy PNL–PD–PLD kormány nem életképes, a legjobb az volna, ha a parlament a jelenlegi kabinetet támogatná.
(szabadság)

A kategória további hírei:
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot

Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,