Hirdetés
Országos hírek »
Tárgyalás és sztrájk a bezárásra ítélt Nokiánál
2011. október 05, szerda
Kulcsszavak: sztrájk, Nokia,

Kis híján általános sztrájk tört ki tegnap a nemes-zsuki Nokia gyárban, miután a meghatározott időre felvett alkalmazottak több száz fős csoportja spontánul negyven percre beszüntette a munkát.
Míg egyes médiumok négyszáz – zömmel őrző-védő tevékenységet ellátó – sztrájkoló személyről számoltak be, mások szerint ennek csupán fele tette le a munkát.

A dolgozók ezzel fejezték ki kétségbeesésüket és tiltakozásukat a finn cég napokban bejelentett bezárása ellen, de abbéli félelmüknek is hangot adtak, hogy kevesebb végkielégítést kaphatnak, mint meghatározatlan munkaidőre felvett kollégáik.

A sztrájkról azonban nem mondanak le a dolgozók, a Nokia Metal szakszervezet mára halasztotta a teljes körű munkabeszüntetést. Nevük elhallgatását kérő források szerint a mai nap folyamán az összes meghatározott időre felvett munkás sztrájkolni fog, ami azt jelenti, hogy minden műszakban leállnak a munkával.

A végkielégítésekről tegnap kezdtek el tárgyalni az érdekvédelem és a vállalatvezetés képviselői, az üzemi szakszervezetek azonban már napokkal korábban felvették a kapcsolatot a Nokia Bochumban bezárt egységének képviselőivel annak érdekében, hogy a romániai kártérítések összhangban legyenek azzal az összeggel, amelyet egykor kaptak a németországi dolgozók.

A Mediafaxnak nyilatkozó nemeszsuki alkalmazottak ugyanakkor azt állítják, a kollektív munkaszerződésben nem szerepel semmilyen kitétel a jóvátételi követelésekre abban az esetben, ha az üzem hamarabb bezárna, a dokumentumok csupán a minimálbér, illetve az ünnepekkor járó prémiumok szintjét rögzítik.

Az érintettek úgy fogalmaztak: senki az itt dolgozók közül nem hitte volna, hogy a finn cég máshová helyezi Kolozs megyei üzemét 2014. január 31-e előtt, amikor érvényét veszti a dolgozókat tömörítő szakszervezet és az üzem vezetősége közötti szerződés. (manna.ro)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Adrian Streinu-Cercel, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, beiskolázási terv, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Daniela Drăghia, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, egészségügyi államtitkár, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, ellenőrizni, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, felmondás, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, görög bankok, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, helyek, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, külföld, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, kormányfő, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, legidősebb nő, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, narancssárga viharjelzés, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Útügyi Hivatal, Országos Kataszteri Hivatal, Országos Meteorológiai Intézet., orvosok, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, projekt, rakétapajzs, részeg sofőrök, Răzvan Teohari Vulcănescu, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanév, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro