Országos hírek »
Szigorú változásokat vezetne be a Közlekedési Törvénykönyvben a Román Rendőrség
2011. augusztus 22, hétfő
Liviu Popa a rendőrség igazgatója a Realitatea televíziónak azt mondta, ahhoz, hogy csökkentsék a halálos balesetek számát meg kell változtatni a közlekedési szabályokat.
Így például megszüntetné a büntetőpont-rendszert, mert bevezetése óta nem hozta a várt hatást. Emellett jelentősen megemelnék a gyorshajtásért járó pénzbüntetéseket is. Liviu Popa azt is mondta, magyarországi példára bevezetné azt is, hogy egyes szabálytalanságokért az autótulajdonost büntessék, függetlenül attól, hogy ki vezeti a járművet. Az Európai Biztosság egy jelentése szerint különben 2001 óta Romániában csak 3 százalékkal csökkent a halálos közúti balesetek száma, tavaly is körülbelül 2300-an vesztették életüket az utakon. (erdelyfm.ro)
A kategória további hírei:
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Hasonló hírek
A tanügyi tárca fizeti ki a videokamerákat
Marad a kamerarendszer
A kormány nem adja fel az észak-erdélyi autópályát
Alin Tise a Közlekedési és Infrastrukturális miniszter lemondását kéri
Szájkosár közepes és nagyméretű kutyákra egyaránt Kolozs megyében
Nem csökkent a közlekedési balesetek áldozatainak száma Kolozs megyében
Egyelőre nem változnak a közlekedési szabályok, noha a belügyminisztérium ezzel kapcsolatos törvényjavaslatai január elsejétől kellett volna életbe lépjenek
2500 rendőr és 600 radarral felszerelt gépkocsi fog járőrözni mától az országutakon, hogy ellenőrizzék a forgalmat
A rendőrség havonta 2 millió eurót költ üzemanyagra
Szigorú változásokat vezetne be a Közlekedési Törvénykönyvben a Román Rendőrség
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











