Országos hírek »
Szigorítások az illegális fakivágások visszaszorításáért
2011. május 19, csütörtök
Kulcsszavak:
illegális fakivágások,
szigorítás,
Bűncselekménynek fog minősülni az is, ha valaki törvénytelenül öt köbméternél kevesebb fát vág ki vagy szállít.
2011-ben, az Erdők Nemzetközi Évében elsődleges fontosságú, hogy hangsúlyosabban odafigyeljünk a ROMSILVA és Környezetvédelmi Alap keretén belül támogatott újraerdősítési akciókra, valamint az illegális erdőkivágás mértékének csökkentését szorgalmazó ellenőrzésekre - jelentette be Borbély László május 18-án, a belügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten. 2011-ben az országos ellenőrzési akciók során az ellenőrző szervek több mint 193 millió lej értékben róttak ki büntetéseket és 3.403 bűnügyi aktacsomót eszközöltek, melyből jelenleg 2.300-at juttattak el az Ügyészséghez. A vizsgálatok eredményeként a hatóságok idén összesen 30.889 köbméter faárut koboztak el. Hamarosan a parlament asztalára kerül egy olyan tervezet, amely bűncselekménynek minősíti azt is, ha valaki 5 köbméternél kevesebb fát vág ki vagy szállít törvénytelenül. – Remélhetőleg ez a szigorítás nagymértékben fogja csökkenteni az illegális erdőkivágások mértékét – mondta Borbély. (paprikaradio.ro)
A kategória további hírei:
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Felmondott az országos útügyi igazgató Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot
Hasonló hírek
Börtönbüntetést kockáztatnak az illegális petárdaárusok
Elkobozták az első illegális karácsonyfa szállítmányt
Egy illegális gabona kereskedelemmel foglalkozó csoportot leplezett ma le a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság
Szigorítások az illegális fakivágások visszaszorításáért
A lakosság közel 45 százaléka feketén dolgozik
117 ezer lejes pénzbírságot rótt ki a héten illegális fakivágások miatt az erdőgazdálkodási hivatal
Egy évig még lehet kérni az önkormányzatoktól az illegálisan felépített épületek engedélyezését
Tiltakozó megmozdulásra készülnek a marosvásárhelyi civil szervezetek a város területén történő illegális fakivágások miatt
Illegális kivándorlókat fogtak
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











