Országos hírek »
Svédországban tájékozódik a ciántechnológiáról Borbély László
2010. március 10, szerda
Kulcsszavak:
Borbély László, környezetvédelem,
Svédországban fog tájékozódni a ciántechnológiát alkalmazó bányák működéséről Borbély László környezetvédelmi miniszter, aki elmondta, hogy Finnországban is termelnek ki aranyat ezzel a technológiával.
A román közszolgálati televíziónak a miniszter kijelentette, hogy a Verespatakon tervezett aranybánya-beruházás kapcsán környezetvédelmi miniszterként nem tehet egyebet, minthogy tiszteletben tartja az érvényben lévő európai jogszabályokat. Rámutatott, hogy jelenleg Svédországban és Finnországban is termelnek ki aranyat ciántechnológia alkalmazásával, igaz, olyan helyeken - tette hozzá -, ahol nincsenek települések, de a valóság az - mondta Borbély -, hogy Európában jelenleg alkalmazzák ezt a technológiát.
A környezetvédelmi tárca már 2007-ben felfüggesztette a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat által készített környezeti hatástanulmány jóváhagyási folyamatát, mivel a vállalat nem rendelkezik érvényes településrendezési engedéllyel. Borbély kijelentette, hogy amennyiben vállalat érvényes településrendezési engedélyt kap, akkor a romániai törvények értelmében folytatni kell a hatástanulmány engedélyeztetési procedúráját.
A miniszter közölte, hogy már felvette a kapcsolatot svéd kollégájával, hiszen az északi országban jelenleg évente 4,5 tonna aranyat termelnek ki ciántechnológiával. Közölte, hogy svéd kollégájától meghívást kapott, így a helyszínen fog tájékozódni, miként működik ott a ciános aranykitermelés.
A ciántechnológia betiltására vonatkozó politikai kezdeményezéseket illetően Borbély László elmondta, hogy magyarországi kollégáinak is elmagyarázta: könnyebb a betiltásról döntenie egy olyan országnak, amely nem rendelkezik aranylelőhelyekkel. Viszont Romániának, amelynek 300 tonna kitermeletlen aranya van Verespatak környékén, alaposabban meg kell gondolnia, hogy meghozza-e ugyanezt a döntést vagy sem.
Az RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját szeretné megnyitni Verespatakon, ahol becslések szerint 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst rejlik a földben. A vállalat eddig 400 millió dollárt költött a projektre, amely 2007 óta leállt engedélyeztetési folyamat felfüggesztése miatt. (kronika.ro)

A kategória további hírei:
Nagy károkat okozott a rossz idő az energiaszolgáltatóknak 23 ezer ember hó fogságban Eddig 6 miniszter vette át hivatalát Megtörné a parlamenti sztrájkot több szociáldemokrata parlamenti képviselő is Vrancea megyében készenléti állapot kihirdetését kérte tegnap Traian Basescu államfőtől Marian Oprisan, a megyei tanács elnöke

Hasonló hírek
Összevonják a sürgősségi felügyeleket
Új sürgősségi osztályt adtak át a hétvégén Szatmárnémetiben
Borbély László: kiemelten fontos a központi és a helyi közigazgatás közötti együttműködés
Szilágy megyébe látogatott Ritli László egészségügyi miniszter
Borbély László megerősítette: az RMDSZ előrehozott választásokban gondolkodik
Idén mégsem kell szennyezési adót fizetni
Egy évre felfüggeszthetik az autók első eladásakor kirótt adót
Legtöbb fél év múlva elkészül az új egészségügyi kerettörvény tervezete Ritli László szerint
Mától lehet visszaigényelni a régi és az új regisztrációs adó közötti különbözetet
Valószínűleg februárban indul újra a roncsautó-program
Címkefelhő
Béla,
Borbély László,
csökkent,
előrehozott,
havazás,
Hunyad,
Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium,
közlekedés,
Kelemen Hunor,
Kolozsvár,
magyar,
Markó,
munkahely,
Raed Aeafat,
RMDSZ,
sztrájk,
tüntetés,
verespataki,
Winkler Gyula,