Országos hírek »
Sürgősségi ellátó központot avattak Nagybányán
2010. január 11, hétfő
Nagybányára és Máramarosszigetre is ellátogat Cseke Attila egészségügyi miniszter kétnapos Máramaros megyei körútján január 8-9-én. Péntek délelőtt a szaktárca vezetője felavatta az ország 31. sürgősségi ellátó (SMURD) központját és a megyei kórház orvosaival találkozott. Az előzetes tervektől eltérően a miniszter a városközpontban bevásárolt helyi termékekből.
– Nem volt benne a tervezett programban, de ragaszkodtam hozzá, hogy megnézzem a vásárt. Örvendetesnek tartom, hogy itt nem csak alkalmanként, hanem minden héten bevásárolhatnak a nagybányaiak a sokkal egészségesebb árukból. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Európa lakosságának több mint fele túlsúlyos, Romániában pedig növekszik azoknak a száma, akik táplálkozáshoz kötődő betegségekben szenvednek. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy elinduljon a mentalitásváltás az étkezésről az emberek gondolkodásában. Nagyon jó ötlet ez a vásár, hiszen szerencsére hetente lehetőséget ad az egészségesebb, „natúr” termékek vásárlására, kár, hogy máshol még csak évente megrendezett hasonló vásárokat láttam – mondta a miniszter, aki sajtot, mézet és aszalt almát vett a piacon.
A megyei kórházban tett látogatásán Cseke Attila elmondta, ragaszkodott hozzá, hogy első látogatása egy kórházba vezessen, az egészségügyben dolgozók közé. „Fontosnak tartom a partneri viszony fenntartását velük, és minden látogatásomon, minden megyében találkozni szeretnék azokkal, akik az első vonalban dolgoznak” – fogalmazott a miniszter. A találkozón szó esett az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséről, a bérezésről, valamint a gyógyszer- és eszközellátásról. Cseke Attila elmondta, szeretné elindítani a kórházak osztályozását: 3-4 csoportba sorolnák őket, és ennek eredményeként a hasonló ellátásért ugyanaz a díjszabás lenne érvényes, és megszűnnének a mostani finanszírozási eltérések.
A ma délben átadott SMURD-központ egyébként a tizennegyedik az országban, ahol mobil intenzív ellátó egység működik. Az átadáson a miniszter hangsúlyozta, a különböző életmentő egységek ki kell hogy egészítsék egymást.
– Integrált rendszerben kell gondolkodnunk, amelyben a speciális SMURD egységek kiegészítik a mentők által biztosított sürgősségi ellátást. Nagyon örülök, hogy Nagybányán elég erre szakosodott orvos dogozik – mondta miniszter.
Pénteken és szombaton Cseke Attila több egészségügyi egységbe ellátogat Máramaros megyében, illetve találkozik az RMDSZ nagybányai és történelmi máramarosi szervezetének képviselőivel. (figyelo.ro)

A kategória további hírei:
Nagy károkat okozott a rossz idő az energiaszolgáltatóknak 23 ezer ember hó fogságban Eddig 6 miniszter vette át hivatalát Megtörné a parlamenti sztrájkot több szociáldemokrata parlamenti képviselő is Vrancea megyében készenléti állapot kihirdetését kérte tegnap Traian Basescu államfőtől Marian Oprisan, a megyei tanács elnöke

Hozzászólások
payzXnndFwbQBOJjP
pvmulccsro,
2011. június 11, szombat, 00:33
wdIh2Z tftogzpfclnm, [url=http://pbepyhvsgzpn.com/]pbepyhvsgzpn[/url], [link=http://adialwsnsmzd.com/]adialwsnsmzd[/link], http://moxshibjtety.com/
E41JyY , [url=http://etxvkhxjiaba.com/]etxvkhxjiaba[/url], [link=http://qarzhuzundrr.com/]qarzhuzundrr[/link], http://gbeftyxmmfol.com/
cfqstmlj,
2011. május 24, kedd, 19:45
E41JyY , [url=http://etxvkhxjiaba.com/]etxvkhxjiaba[/url], [link=http://qarzhuzundrr.com/]qarzhuzundrr[/link], http://gbeftyxmmfol.com/
InysHc dlfrefznfxmu
ehfvlqx,
2011. május 24, kedd, 13:10
InysHc dlfrefznfxmu
The forum is a bigrhter place thanks to your posts. Thanks!
Nodin,
2011. május 23, hétfő, 16:25
The forum is a bigrhter place thanks to your posts. Thanks!
Hasonló hírek
Eddig 6 miniszter vette át hivatalát
Összevonják a sürgősségi felügyeleket
Az új kormány feladata: az eddigi eredmények tudatosítása
Elsősorban az állami vállalatokat szervezné át a gazdasági miniszter-jelölt
Cătălin Predoiu lett az ideiglenes kormányfő
Új sürgősségi osztályt adtak át a hétvégén Szatmárnémetiben
Borbély László: kiemelten fontos a központi és a helyi közigazgatás közötti együttműködés
Figylmeztetés a hideg miatt
Szilágy megyébe látogatott Ritli László egészségügyi miniszter
Felszabadíthatják az egészségügyi állásokat Ritli László szerint, ha a kormány jóváhagyja azt a sürgősségi rendeletet, amely módosítja a közszféra munkahelyeinek befagyasztását szabályozó törvényt
Címkefelhő
Béla,
Borbély László,
csökkent,
előrehozott,
havazás,
Hunyad,
Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium,
közlekedés,
Kelemen Hunor,
Kolozsvár,
magyar,
Markó,
munkahely,
Raed Aeafat,
RMDSZ,
sztrájk,
tüntetés,
verespataki,
Winkler Gyula,