Országos hírek »
Seres ellentámadni próbál
2006. december 13, szerda
Vizsgálják a bukaresti kémbotrányt, amelyben a Credite Suisse First Boston (CSFB) több munkatársát és román minisztériumi alkalmazottakat is bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
Kétségbe vonta Codrut Seres nemrég lemondott román gazdasági miniszter (Konzervatív Párt, PC) annak a bukaresti elnöki hivatalban működő bizottságnak a vizsgálódási jogát, amely egy kémbotrányban Seres, valamint Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter felelősségéről hivatott dönteni.
Mint arról beszámoltunk, a bizottság Románia főügyészének kérésére vizsgálja a múlt hét közepétől a bukaresti kémbotrányt, amelyben a Credite Suisse First Boston (CSFB) több munkatársát és román minisztériumi alkalmazottakat is bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
A testülettől a főügyész azt kérte, hogy engedélyezze Codrut Seres frissen leköszönt gazdasági, valamint az RMDSZ színeit képviselő Nagy Zsolt ellen büntetőjogi vizsgálat kezdeményezését. A miniszterek felelősségét vizsgáló testület várhatóan néhány napon belül jelentést készít az ügyről Traian Basescu államfőnek, aki ennek alapján dönti el, hogy elutasítja, vagy elfogadja a főügyész kérését.
Codrut Seres védelmét ebben az ügyben egyik párttársa, Sergiu Andon ügyvéd vállalta, aki hétfőn írásban értesítette a testületet: Codrut Seres miniszter kétségbe vonja a bizottság jogát, hogy az ő felelősségét megvizsgálja. Az ügyészek hivatalosan még nem közölték, hogy mivel gyanúsítják a minisztereket, de a sajtó tudni véli, hogy árulásban való bűnrészességgel, mivel az ő tudomásukkal kerültek volna ki az általuk vezetetett minisztériumokból bizalmas információk a jelentős országos vállalatok privatizációs folyamatában részt vevő CSFB alkalmazottaihoz.
(Bihari Napló)

A kategória további hírei:
Narancssárga viharjelzés lép érvénybe Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot Minden projektet le fognak ellenőrizni, amit a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program keretében adtak le

Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,