Országos hírek »
Nem nyilatkozhatott magyarul az Országos Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság alelnöke
2011. december 30, péntek
Nem nyilatkozhatott magyarul az MTI hírcentrum riporterének Csutak Nagy László, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) alelnöke.
A riporter a karácsonyi ellenőrzésekről kérdezte Csutak Nagy Lászlót, aki végül felettese utasítására nem nyilatkozhatott anyanyelvén. A Duna Televízió Híradójában az alelnök magát az ügyet is románul kommentálta: "A román állam tisztségviselője vagyok" - jelentette ki. Radu Roatiş Cheţan, az Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság elnöke írásban tagadta, hogy ilyen utasítást adott volna Csutak Nagy Lászlónak. "Az alelnök úr bármikor nyilatkozhat magyarul, bizonyíték erre a számtalan korábbi magyar megszólalása is" - hangsúlyozta. Néhány sorral lejjebb viszont azt írta: "Románia hivatalos nyelve a román és az intézmény alkalmazottai is ezen a nyelven adnak interjút a sajtónak." Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy ehhez hasonló nyelvi korlátozások gyakran előfordulhatnak az állami intézményeknél. "Túlkapásról van szó. Általában az intézmények valóban az állam hivatalos nyelvén kommunikálnak. Ez igaz. De szerintem különböző reakciója lett volna az igazgató úrnak akkor, hogyha mondjuk angol nyelven kellett volna kommunikálni" - tette hozzá. (paprikaradio.ro)
A kategória további hírei:
Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot Minden projektet le fognak ellenőrizni, amit a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program keretében adtak le Újabb intézményvezetők leváltását rendelte el tegnap Victor Ponta kormányfő
Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot Minden projektet le fognak ellenőrizni, amit a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program keretében adtak le Újabb intézményvezetők leváltását rendelte el tegnap Victor Ponta kormányfő
Hasonló hírek
Viorel Hrebenciuc a képviselőház alelnöke
A gyalogosok is hibásak
Folytatja a leváltásokat Victor Ponta az országos intézményekben
Lucian Duţă lemondott az Országos Egészségbiztosító Pénztár éléről
Tíz megyét fenyeget árvíz
Az egyetemek kínálatáról tájékoztat az Országos Magyar Diákszövetség
Romániában a diákok egynegyede krónikus betegségben szenved
Az RMDSZ Borbély Lászlót javasolja a külügyi bizottság elnöki tisztségébe
A Borbély elleni bűnvádi eljárás politikai célzatú
Borbély László magyarázza a DNA bizonyítványát
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











