Országos hírek »
Năstase tudja, mitől olyan drága az autópálya
2011. június 10, péntek
Adrian Năstasét kérdezzék, hogy a Bechtel miért négyszerannyiért épít autópályát Romániában, mint máshol – mondta Emil Boc kormányfő a horribilis árat feszegető újságíróknak.
A kormányfő szerdán járt megtekinteni a kolozsvári körgyűrű északkeleti részét, amikor nekiszegezték a kérdést. Boc elmondta, az árban nem ő állapodott meg az amerikai vállalattal, a szerződést Adrian Năstase volt kormányfő írta alá saját önkényes feltételei alapján, mert irányárakat csak nemrég fogadott el az országos útügyi vállalat.
Boc mindenképp folytatná az észak-erdélyi sztráda építtetését, mert fontos infrastrukturális beruházásról van szó, de árcsökkentést akar elérni.
Az országos útügyi vállalat közel 35 százalékos árcsökkentést kért a Bechteltől, az adósságok átütemezését és a kivitelezési ütemterv módosítását, mivel az már most látszik, hogy 2013-ig nem készül el a 415 km-es pálya. A megrendelő vállalat levelére a Bechtel még nem válaszolt.
Jelenleg 52 km használható, és a Bechtel más országokba csoportosítja át a munkagépeit, mivel hasztalan próbálja behajtani a tavalyi és tavalyelőtti munkálatokért szerződés szerint neki járó 90,4 millió eurós adósságot.
A kormány tavaly év végén fogadott el irányárakat az autópályaépítésre, egy kilométer költsége a terep nehézségétől függően 3,8 és 5,9 millió euró közé kell, hogy illeszkedjen. A Bors - Brassó autópályára 2004-ben kötöttek szerződést 2,2 milliárd euró euró értékben. (manna.ro)

A kategória további hírei:
Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot Minden projektet le fognak ellenőrizni, amit a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program keretében adtak le Újabb intézményvezetők leváltását rendelte el tegnap Victor Ponta kormányfő

Hozzászólások
OldI0K , [url=http://kgdbywzcmgqu.com/]kgdbywzcmgqu[/url], [link=http://zsjykjuhisfh.com/]zsjykjuhisfh[/link], http://usjtukhpmdpl.com/
lkudtgl,
2011. július 06, szerda, 17:12
OldI0K , [url=http://kgdbywzcmgqu.com/]kgdbywzcmgqu[/url], [link=http://zsjykjuhisfh.com/]zsjykjuhisfh[/link], http://usjtukhpmdpl.com/
enSxA1 zipnpshrkclu
siomrsfayb,
2011. július 05, kedd, 13:22
enSxA1 zipnpshrkclu
That addresses several of my concerns acutally.
Nonie,
2011. július 05, kedd, 09:25
That addresses several of my concerns acutally.
Hasonló hírek
Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt
A kormány nem adja fel az észak-erdélyi autópályát
Ösztönözni kell a sztrádaépítőket
Adrian Severin panaszt tett az EP ellen
Uniós pénzből építik az észak-erdélyi autópályát
A Transzeurópai Közlekedési Hálózat része lett a Marosvásárhely és Iasi közötti autópálya is
A gazdasági visszaesés még nem jelenti azt, hogy válságban van egy ország Adrian Vasilescu szerint
Letöltendő börtönbüntetés Năstasénak
Az A2-es autópályán és 32 országúton egyáltalán nem lehet közlekedni a nagy havazás miatt
Florin Iordachet választották a képviselőház alelnökének, miután erről a tisztségről tegnapelőtt lemondott Adrian Năstase
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,