Országos hírek »
Mozgóurnás autonómia-referendum
2006. december 18, hétfő
Gyergyócsomafalva, Bögöz és Székelyudvarhely lakosságát szólította az urnákhoz a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Az első napok tapasztalata szerint a megkérdezettek nem zárkóztak el a véleménynyilvánítástól.
Akarja-e a lakosság, hogy Székelyföld autonóm régió legyen, és ennek részét képezze Gyergyócsomafalva? – e kérdésben szavaznak tegnap délutántól a csomafalviak.
A tegnapi nagymisén Ferencz Antal plébános kérte fel a híveket, vegyenek részt a szavazáson, felolvasta a római katolikus, református és unitárius egyházfők autonómia-támogató nyilatkozatát, valamint Eva Maria Barki levelét.
Ezt követően a szavazóbiztosok felkészítőn vettek részt, ahol a Csomafalvi Székely Tanács elnöke nyújtott útbaigazítást, hangsúlyozva, ha olyan házhoz kopognak be, ahol a családtagok nem kívánnak szavazni, illedelmesen köszönjenek el, menjenek tovább. Ilyesmire lapzártáig nem került sor, az egyik szavazóbiztos, Szász Mária elmondása szerint egy óra alatt tizennégy házat sikerült lejárnia, a felnőtt lakosok mindegyike szavazott, visszautasítással nem találkozott. Péntek estig tart a mozgóurnás szavazás Gyergyócsomafalván, ahová olyan megfigyelőket várnak, mint Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke és András Imre, az MVSZ Kárpát-medencei régió elnöke.
Székelyudvarhelyen, valamint Bögözben pénteken kezdődött az udvarhelyszéki Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezte autonómia-referendum. A szavazatokat mintegy hetven, körzetekre felosztott, mozgóurnával és igazolvánnyal ellátott önkéntes kérdezőbiztos gyűjti be. Az első napok tapasztalata az, hogy az emberek többnyire pozitívan fogadják és beengedik lakásaikba a kérdezőbiztosokat. Vannak kivételek, hiszen olyanok is akadnak, akik elzárkóznak a szavazástól, de nem ez a jellemző – fogalmazott az egyik kérdezőbiztos. Székelyudvarhelyen a hét folyamán igyekeznek valamennyi háztartásba bekopogni, a szavazás december 22-én, pénteken zárul.
(hargita népe)

A kategória további hírei:
Leváltották Adrian Streinu-Cercel egészségügyi államtitkárt A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot Minden projektet le fognak ellenőrizni, amit a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program keretében adtak le Újabb intézményvezetők leváltását rendelte el tegnap Victor Ponta kormányfő

Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,