Országos hírek »
Minden harmadik romániai súlyos anyagi gondokkal küzd
2012. február 10, péntek
Az Eurostat felmérése szerint eléri a 8.89 milliót azoknak a száma, akik szegénységnek voltak kitéve 2010-ben, és körülbelül 4 millióan voltak, akiknek súlyos anyagi gondjuk van.
Ez azt jelenti, hogy nem tudják idejében kifizetni a számlákat és hitelrészleteiket, és nem engedhetik meg maguknak, hogy kifűtsék a lakásukat. Sőt ezek az embereknek nem telik arra, hogy két naponta húsfélét egyenek, hogy évente egyszer elutazzanak, nem tudnak autót fenntartani, nincs mosógépük, színes televíziójuk, vagy telefonjuk. Az Európai Unióban a romániaiaknál csak a bolgárok szegényebbek. A szomszédos országban a lakosságnak a 44 százaléka küzd súlyos anyagi gondokkal. (erdelyfm.ro)
A kategória további hírei:
A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot Minden projektet le fognak ellenőrizni, amit a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program keretében adtak le Újabb intézményvezetők leváltását rendelte el tegnap Victor Ponta kormányfő Több mint 11 ezer orvos hagyta el az országot az elmúlt 5 évben
A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot Minden projektet le fognak ellenőrizni, amit a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program keretében adtak le Újabb intézményvezetők leváltását rendelte el tegnap Victor Ponta kormányfő Több mint 11 ezer orvos hagyta el az országot az elmúlt 5 évben
Hasonló hírek
500 állást hirdet meg a Ford romániai kirendeltsége
Klaus Johannist zavarja, hogy nincs ellenjelöltje
Minden harmadik romániai súlyos anyagi gondokkal küzd
Átvette a csángó oktatási program felügyeletét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége
Előfordulhat, hogy kisebb adót húznak majd le az ezer lejnél alacsonyabb fizetésekből
Jövőre indul az őssejt bank
A munkaadók a kis fizetések adójának átalakítását szorgalmazzák
Túl korrupt a romániai vállalkozói környezet
Vass Leventét jelöli az RMDSZ Marosvásárhely polgármesterének
4 800 vonatozót bírságoltak meg
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











