Országos hírek »
Meggyalázták a Mátyás-szobrot
2012. január 18, szerda
Kedden este, a kolozsvári Főtéren lezajlott tüntetés után magyarellenes, sértő és gyalázkodó felirat jelent meg a Mátyás szobor talapzatán.
A rendőrök azonosítottak és őrizetbe vettek négy fiatal férfit, akiket a vandál tett elkövetésével gyanúsítanak. Az ügyben kivizsgálás kezdődött. Az esettel kapcsolatosan Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: „beszéltem a belügyminiszterrel, arra kértem, hogy határozottan lépjenek fel a huligánok ellen, és büntessék meg őket. Ezúton is szeretném hangsúlyozni, hogy a békés, civilizált tüntetéseknek helyet kell adni, de nem engedhetjük meg, hogy ezek a tiltakozások magyarellenes uszításokba torkolljanak”. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is közleményben reagált a provokációra: „Az EMNP határozottan elítéli, és diverziókeltő provokációnak minősíti a kolozsvári Mátyás-szobrot meggyalázó akciót, melynek célja nem más, mint a figyelem elterelése az utóbbi napokban kirobbant, régóta lappangó országos feszültségekről. Megalapozott a gyanú, hogy a tegnap esti kormányellenes tüntetésen történt szoborgyalázás csakis a rendőrség és csendőrség hallgatólagos hozzájárulásával történhetett meg, hiszen a rendfenntartó erők rég nem látott jelenléttel „biztosították” a tüntetést - írja közleményében Gergely Balázs alelnök. Aki hozzátette, elfogadhatatlan, hogy a kormányzattal szemben felgyülemlett elégedetlenségnek, valamint a kormány és ellenzéke között zajló állóháborúnak az erdélyi magyar közösség legyen a bűnbakja. (paprikaradio.ro)
A kategória további hírei:
A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot Minden projektet le fognak ellenőrizni, amit a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program keretében adtak le Újabb intézményvezetők leváltását rendelte el tegnap Victor Ponta kormányfő Több mint 11 ezer orvos hagyta el az országot az elmúlt 5 évben
A Romániában is jelen lévő görög bankoknak elegendő készpénz tartaléka van ahhoz, hogy a görög válság elmélyülése esetén is ki tudják fizetni az ügyfeleiket Jóváhagyták az IMF-nek küldendő szándéknyilatkozatot Minden projektet le fognak ellenőrizni, amit a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program keretében adtak le Újabb intézményvezetők leváltását rendelte el tegnap Victor Ponta kormányfő Több mint 11 ezer orvos hagyta el az országot az elmúlt 5 évben
Hasonló hírek
Felvételi vizsga a BBTE-en
584 ezer dollárt kell fizessen a NASA szervereit feltörő kolozsvári hacker
Májusban nem működik a kolozsvári repülőtér
Tragikus körülmények között hunyt el a kolozsvári opera egyik énekművésze
Öt év letöltendő a kolozsvári liberális tanácsosnak
Arányaiban több pénzt szavaztak meg a magyar kulturális szervezeteknek - Kolozs megyében
Szájkosár közepes és nagyméretű kutyákra egyaránt Kolozs megyében
Rendőrkézen a rendőrök
Újabb tüntetések az ACTA ellen, Kolozsváron is
Ötnyelvű táblák a kolozsvári műemlékeken
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Adrian Streinu-Cercel,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Daniela Drăghia,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
egészségügyi államtitkár,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
felmondás,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
görög bankok,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
narancssárga viharjelzés,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Útügyi Hivatal,
Országos Kataszteri Hivatal,
Országos Meteorológiai Intézet.,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
Răzvan Teohari Vulcănescu,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











