Országos hírek »
Már tegnap letette hivatali esküjét Leonard Orban, az európai alapok lehívását koordináló miniszter
2011. szeptember 21, szerda
Kinevezését ugyanis azonnal aláírta Traian Basescu államfő, miután a parlament elfogadta az új minisztérium létrehozását.
Kinevezése előtt, parlamenti beszédében azt mondta, mindent megtesz azért, hogy az ország javítson a támogatások lehívásának arányán. Jövő év végére ugyanis közel 2 milliárd eurót kellene lehívjon Románia az európai uniós alapokból, 2013 végéig pedig még 6,7 milliárd eurót. Az Európai Alapok Lehívását Koordináló Minisztérium azokat a hatóságokat felügyeli majd, amelyek az uniós támogatások lehívásáért felelősek egy-egy minisztérium keretében. Az új szaktárca az uniós támogatásokat biztosító programok alkalmazásáért felel. (erdelyfm.ro)
A kategória további hírei:
Több mint 11 ezer orvos hagyta el az országot az elmúlt 5 évben 112 éves a legidősebb romániai személy 1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat
Több mint 11 ezer orvos hagyta el az országot az elmúlt 5 évben 112 éves a legidősebb romániai személy 1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat
Hasonló hírek
Az új választási törvény csak az USL-nek előnyös
Az USL egyedül is módosíthatja az alkotmányt, legalábbis erre lehetőséget ad az új választási törvény
Nő lett Hargita megye prefektusa
Az új román kormány politikájáról beszéltek az EP-ben
Sok sikert kívánt a Ponta-kabinet minisztereinek Băsescu
11 millió eurót költött tavaly a turisztikai minisztérium Románia népszerűsítésére
Az új restitúciós törvény közvitájának meghosszabbítását kérte tegnap a kormányfő
Választaniuk kell a tanároknak, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem új karán tanítanak-e majd, vagy megmaradnak azon a tanszéken, amelyen eddig leadtak
Az új restitúciós törvény tervezetéről tárgyal ma a kormány
Kiegészítheti a kormány az oktatási- és a fejlesztési minisztérium, illetve a legfelsőbb bíróság költségvetését
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











