Hirdetés
Országos hírek »
Leváltják a külügyminisztert nyilatkozatai miatt
2012. január 24, kedd

Teodor Baconschit visszahívták a külügyminiszteri tisztségből, azokért a nyilatkozataiért, amelyeket a tüntetőkkel kapcsolatosan fogalmazott meg, jelentette be hétfőn a parlament előtt Emil Boc miniszterelnök. 
Teodor Baconschi Brüsszelben tartózkodik a Külügyminisztériumi Tanács ülésén. Parlamenti beszéde végén a kormányfő kifejtette, hogy az elmúlt napokban nem mindig volt megfelelő a politikusok reakciója, őszintén sajnálja egyes kollégái „szóbeli kisiklásait, balkezességeit” és nyilvánosan bocsánatot kért ezekért a tüntetőktől. „Szeretnénk ha tudnák, hogy eldöntöttük Teodor Baconschi külügyminiszter visszavonását, továbbítottuk Románia elnökének a javaslatot elhangzott nyilatkozatai miatt”, mondotta Boc. Teodor Baconschi egy héttel ezelőtt azt írta blogjában, hogy úgy véli egy dolog minden „jó érzésű román” számára egyértelmű, elkezdődött „a ,múlt erőinek és az új Románia elképzelésének élethalál harca”, állítása szerint a választás „a dolgozó Romániáé” én nem „az erőszakos, ostoba csőcseléké”. Az Egyetem téren tegnap este tüntetők közül többen az Antena3 hírtelevíziónak azt mondták, jó jel, hogy a kormány a saját minisztereitől is elvárja a demonstrációval szembeni tiszteletet, de további tárcavezetők lemondására van szükség. (paprikaradio.ro)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, beiskolázási terv, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, ellenőrizni, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, helyek, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, külföld, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, kormányfő, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, legidősebb nő, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Kataszteri Hivatal, orvosok, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, projekt, rakétapajzs, részeg sofőrök, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanév, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro