Országos hírek »
Lemondás helyett kizárás
2011. november 15, kedd
Lemondásuk helyett kizárták a Demokrata Liberális Pártból Sorin Apostut és Radu Bicat.
Emil Boc kormányfő vasárnap, a PDL vezetőségének ülése után közölte, módosították az etikai kódex előírását miszerint, akit előzetes letartóztatásba vesznek, azt kizárják a pártból, megjegyezve, hogy Sorin Apostu és Radu Bica kérte a PDL-ből való kizárását, de ez nem jár a polgármesteri mandátum elvesztésével. Boc hozzátette, Apostu azért kérte a kizárást, mert a lemondása a polgármesteri mandátum elvesztésével járt volna. A kormányfő szerint várják a bírósági eljárást, „amelynek során mindenikük bebizonyíthatja ártatlanságát”. A miniszterelnök megjegyezte, mindenkinek kijár az ártatlanság védelme. A Kolozs megyei Ítélőtábla csütörtökön éjszaka elrendelte az őrizetbe vett Sorin Apostu, kolozsvári polgármester és Călin Stoia, a Brantner România vezérigazgatójának 29 napos előzetes letartóztatását. A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint 2009-2011 között Sorin Apostu 94.000 eurót kapott, hogy szerződést kössön a kolozsvári szemétszállításra és a helyi tanácsnak alárendelt intézmények gépkocsiparkjának biztosítására, a közbeszerzést megnyerő cégek a polgármester felesége ügyvédi irodáján keresztül utalták át a pénzt. (paprikaradio.ro)
A kategória további hírei:
Több mint 11 ezer orvos hagyta el az országot az elmúlt 5 évben 112 éves a legidősebb romániai személy 1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat
Több mint 11 ezer orvos hagyta el az országot az elmúlt 5 évben 112 éves a legidősebb romániai személy 1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat
Hasonló hírek
Továbbra is együtt fog működni a Demokrata-Liberális Párttal Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök
Ellentmondásba keveredett a tanú
Apostu letartóztatásban marad
Blejnart leváltották az ANAF éléről
Ma tartják az első tárgyalást Sorin Apostu korrupciós ügyében a marosvásárhelyi táblabíróságon
Boc bizakodó
Április 9-én áll ismét bíróság elé Radu Bica
Teodor Meleşcanut kizárták a Nemzeti Liberális Pártból
Nem hivatalos források szerint megállapodott az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt arról, hogy kormányrendelettel hozzák létre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar főtanszékét
Öt év börtönre ítélték Radu Bicát
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
beiskolázási terv,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
ellenőrizni,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
helyek,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
külföld,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
kormányfő,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
legidősebb nő,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
orvosok,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
projekt,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanév,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











