Hirdetés
Országos hírek »
Korodi Attila Hágában
2007. június 13, szerda

Korodi Attila környezetvédelmi miniszter június 13-án Hágában részt vett a június 3-15 időszakban megtartott, a veszélyeztetett vadonélő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről szóló konferencián.
A konferencián annak a 172 országnak a képviselői vettek részt, akik csatlakoztak az 1973-ban, 26 alapító állammal létrejött CITES megállapodáshoz. A megállapodáshoz Románia 1994-ben csatlakozott. A világ legnagyobb természetvédelmi megállapodásának teljes neve Egyezmény a Veszélyeztetett Vadonélő Állat- és Növényfajok Nemzetközi Kereskedelméről (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora, azaz CITES).  Amint már a nevéből is látható, az egyezmény azoknak a fajoknak a védelmét tűzte ki céljául, melyeket a nemzetközi kereskedelem súlyosan veszélyeztet.          Hatálya alá közel 35.000 állat és növényfaj tartozik, melyeket veszélyeztetettségük alapján három függelékbe soroltak be.            Június 13-án a CITES konferenciák történetében először került sor olyan kerekasztal-megbeszélésre, amelyen az Egyezményhez csatlakozott tagállamok miniszterei vettek részt. A résztvevő miniszterek közösen próbáltak minél hatékonyabb módszereket kidolgozni a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajokkal való illegális kereskedelem csökkentésére. Megvitatásra került, hogy szükséges-e besorolni a védett fajok kategóriájába azokat a kitermelés által fenyegetett fákat, amelyek a trópusi övezetekben találhatóak. A miniszterek megegyeztek abban, hogy eltűnésük megelőzése végett, már most szükséges a tengerekben és óceánokban élő növény- és állatfajok védelme. Mindannyian egyetértettek, mennyire fontos a biodiverzitás megőrzése.             Hozzászólásában Korodi Attila kiemelte, a CITES egyezmény segít annak elérésében, hogy 2010-ig lelassítsuk a biodiverzitás veszteségének mértékét. Véleménye szerint a CITES, amely inkább a különböző növény- és állatfajokra összpontosít, kiegészíti azokat az egyezményeket, amelyek a teljes ökoszisztémára vonatkoznak, mint például a biológiai sokszínűségre vonatkozó egyezmény.            A miniszter elmondta, 1998-ban öt romániai tokhal fajtát soroltak be a CITES védett növény- és állatfajokat tartalmazó harmadik függelékébe. Románia tokhalállománya a Fekete-tenger észak-nyugati részén, valamint a Duna alsó szakaszán található. Az említett halfajta halászatát és exportját a tizennegyedik CITES konferencián elfogadott intézkedések szabályozzák.              Korodi hangsúlyozta, mivel az 1990-1999 közötti időszakban hiányzott minden nemű védelmi intézkedés, a romániai tokhalállomány létezése igen csak veszélyeztetett. Ezért 2006-ban tíz évre betiltották a tokhal kereskedelmi célú halászatát. Ahhoz, hogy mire beszüntetik a tilalmat a tokhalállomány ne legyen veszélyben, 2006-al kezdődően, a tokhalak mesterséges szaporításával próbálkoznak. Ugyanabban az évben kezdődött el egy, a tokhalak vándorlását monitorizáló állomás építése, amelyet idén avatnak majd fel.            Korodi Attilától hallhatták, hogy Románia tokhalállománya jelenleg az Európai Unió területén az egyetlen, amely még szaporodásra képes. A CITES állatfaj bizottságának tagja egy román tokhal kutató is, amely meg tudja osztani országunk tokhal-védelem terén szerzett tapasztalatait.  



Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 


Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, beiskolázási terv, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, ellenőrizni, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, helyek, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, külföld, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, kormányfő, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, legidősebb nő, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Kataszteri Hivatal, orvosok, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, projekt, rakétapajzs, részeg sofőrök, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanév, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro