Hirdetés
Országos hírek »
Kérik az autópálya építés költségeinek csökkentését
2011. június 10, péntek
Kulcsszavak: autópálya, Bechtel,

Az építési költségek 35 százalékos csökkentését kérte az észak-erdélyi autópálya építésével foglalkozó Bechtel amerikai cégtől az Országos Útügyi Vállalat (CNADNR), amely arra hivatkozik, hogy az eredeti szerződés szerinti 2013-as határidő már nyilvánvalóan nem tartható - írja az Adevărul.
A napilap Daniela Draghiat, az útügyi vállalat vezérigazgatóját idézi, aki szerint rendkívül drágán fizet az állam a lassan készülő sztrádáért, ezért a hivatal azt követeli a Bechteltől, hogy mintegy 35 százalékkal csökkentse az építési költségeket. Draghia szerint a szerződés csak így felelhet meg a költségszabványoknak. A kormány által a tavaly év végén rögzített árszabás szerint egy kilométer autópálya megépítése 3,8 és 5,9 millió euró közötti összegbe kerülhet. Valóságos patthelyzet alakult ki az észak-erdélyi autópálya ügyében. 

Az Országos Útügyi Vállalat valóban jelentős adósságot halmozott fel, a 2009–2010-es időszakban elvégzett munkálatokért  90,4 millió euróval tartozik a Bechtelnek, és ebben nincs benne az áfa összege. Az amerikai cég viszont eddig sem sietett az építéssel: a sztráda hossza 514 kilométer lenne, de ebből mindössze 52,5 kilométer készült el Gyalu és Aranyosgyéres között. Az építkezés 2004-ben kezdődött, a projekt összértéke 2,2 milliárd euró. 

Miután finanszírozás hiányában leállt az észak-erdélyi autópálya építése, a Bechtel Koszovóba és Ománba költözteti át a mostanáig Tordaszentlászlón lévő munkagépeit. (manna.ro)




Hirdetés

Hozzászólások
LCNuTW , [url=http://utxwauqwrxhf.com/]utxwauqwrxhf[/url], [link=http://wogsjvlivlgu.com/]wogsjvlivlgu[/link], http://cxcvccmcqsvp.com/
kwwdsru,
2011. július 06, szerda, 18:02
LCNuTW , [url=http://utxwauqwrxhf.com/]utxwauqwrxhf[/url], [link=http://wogsjvlivlgu.com/]wogsjvlivlgu[/link], http://cxcvccmcqsvp.com/
IQrg0f sujhwkgcbuzb
ducvhskgro,
2011. július 06, szerda, 12:05
IQrg0f sujhwkgcbuzb
Furralez? That's marvelously good to know.
Chuck,
2011. július 05, kedd, 14:57
Furralez? That's marvelously good to know.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Kataszteri Hivatal, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, rakétapajzs, részeg sofőrök, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro