Országos hírek »
Kacsa volt az érettségi nélküli felvételi?
2011. július 19, kedd
Nem igaz, hogy érettségi oklevél nélkül is lehet felvételizni a iaşi-i Apollonia egyetemre - hangsúlyozta Constantin Fătu, az egyetem alelnöke.
Fătu elmondta: a sajtóban kirobbant botrány az intézmény egyik alkalmazottjának köszönhető, akit azóta megbüntetett az egyetem vezetősége.
"Az alkalmazott, akitől az egész vihar kerekedett, figyelmeztetést kapott, és visszatartottuk a fizetése 5 százalékát" - nyilatkozta az alelnök. Hozzátette: az, hogy a diákok érettségi nélkül is felvételizzenek az egyetemre, felmerült egy beszélgetés során, de semmilyen döntést nem hoztak ezügyben.
"Vannak, akik Olaszországban érettségiztek, és míg meg nem kapják a szükséges iratokat, mi felvehetjük őket. Saját felelősségre kijelentik egy nyilatkozatban, hogy leérettségiznek, majd behozzák az oklevelet is. De szó sincs arról, hogy olyanokat vennénk fel, akiknek nem sikerült az érettségi vizsgája" - mondta el Fătu.
Vasile Burlui, az egyetem rektora úgy nyilatkozott: "Egy javaslat volt. Valószínűleg mi sem magyaráztuk el elég világosan, mert úgy látom, minden oldalról támadnak. Nem volt egyetlen ilyen felvételi kérelem sem, a javaslatot nem fektettük gyakorlatba. Tehát nem szegtük meg a törvényt semmivel." (manna.ro)

A kategória további hírei:
112 éves a legidősebb romániai személy 1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben

Hasonló hírek
Újabb törvénysértés a MOGYE-n
Az idei érettségin is felügyelő kamerák lesznek a vizsgatermekben
Fellebbezett az Ungureanu-kormány
Korrekt érettségit ígér a tanügyminiszter
Választaniuk kell a tanároknak, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem új karán tanítanak-e majd, vagy megmaradnak azon a tanszéken, amelyen eddig leadtak
Június 11-én kezdődik az érettségi, és ezúttal minden vizsgaközpontban lesz felügyelőkamera
Még szigorúbb érettségit ígér a tanügyminiszter
Nem hivatalos források szerint megállapodott az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt arról, hogy kormányrendelettel hozzák létre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar főtanszékét
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetem ügyét rendező kormányhatározaton fog ma dolgozni a kormánykoalíció
A tanügyminisztérium nem ismerte el a MOGYE választásait
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,