Hirdetés
Országos hírek »
Hetven év múlva lesz ezer km autópályánk
2010. augusztus 10, kedd
Kulcsszavak: Románia, autópálya,

Jelenleg 310 km-nyi autópálya áll építés alatt Romániában, és ebben a ritmusban hetven év múlva érjük el a kitűzött ezer kilométeres célt, írja a Ziarul Financiar a keddi számában
A renyhe ütem miatt infrastrukturális európai alapokat veszíthetünk el, amelyeket csak 2013-ig lehet felhasználni, míg az ezer km autópálya optimista előrejelzések szerint 2015-2020-ra, pesszimisták szerint 2080-ra készülhet el.

A szállításügyi minisztériumnál a legalacsonyabb az európai pénzek lehívásának hatékonysága, bár kétmilliárd euró állt a tárca rendelkezésére az elmúlt három évben. Június végéig ebből negyven millió eurót, azaz 1,87 százalékot hívott le.

Mégis prioritásnak kiáltotta ki a Nagylak-Konstanca autópályát, amelyre mint a negyedik páneurópai folyósó részére EU-s alapokból tud finanszírozást keríteni, és második helyre sorolta a kizárólag költségvetési forrásokból pénzelt erdélyi autópályát és a Bukarest - Ploieşti szakaszt.

Az országos útvállalat (CNADNR) autópályarészlegének vezetője, Adrian Ionescu azt jósolja, jövő év végére befejezik a Temesvár - Arad és a Csernavoda - Konstanca szakaszt. A tavalyi eredmény: 42 km átadása az észak-erdélyi autópályából, és 13 km a ploiesti-i körgyűrűből.

Idén jelentősen lecsökkent annak az esélye, hogy bár egyetlen km autópályát átadjanak, bár a hatóságok nem adták fel a tervet, hogy további 10 km épüljön meg az erdélyi autósztrádából, és 14,8 km-nyi első szakasz Nagyszeben körgyűrűjéből.

A szállításügyi minisztérium idén 313 km hosszú "építőtelepet" finanszíroz, a munkálatok negyede készült el. Júniusig erre kb. 1,44 milliárd eurót költöttek, a 3,45 milliárdos projekt költségvetésének egyharmadát.

Jelenleg a Csernavoda - Konstanca közötti 51 km-en építkeznek két szakaszban, a Bukarest - Ploieşti közötti 62 km-es szakaszon, Arad és Temesvár között 32 km-en, illetve az erdélyi autópálya két, összesen 116,5 km hosszú szakaszán. Ehhez jön hozzá még a konstancai 22 km-es, az aradi 12 km-es és a nagyszebeni 17,5 km-es körgyűrű. (manna.ro)







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro