Országos hírek »
Folytatódott a konzultáció
2010. március 11, csütörtök
Az egészségügyi adminisztratív személyzetet képviselő TESA Szakszervezeti Szövetség képviselőivel találkozott szerda délután Cseke Attila szakminiszter, folytatva az egészségügyben dolgozókkal való konzultáció-sorozatot.
&eac
A megvitatott kérdések között szerepeltek az esetleges elbocsátások, az egys ute;ges bérezési törvénnyel és a decentralizációval kapcsolatos kérdések.
A szakszervezet képviselői szerint is szükséges az a folyamat, amelynek során az egészségügyi minisztérium elemzi az egészségügyben dolgozó irodai személyzet létszámát. Egyetértettek Cseke Attila miniszter azon döntésével, hogy – előzetes egyeztetések után – csökkentse az alkalmazottak számát, ahol erre a mesterségesen felduzzasztott létszám miatt erre szükség van.
Az egységes bérezési törvényről az egészségügyi miniszter elmondta, ahol kisebb hibák vannak, megkeresik a lehetőséget azok minél előbbi korrigálására, és ehhez példákat is kért.
A tárcavezető ugyanakkor ismertette a minisztérium rövid- és hosszú távú terveit, valamint a kórház-decentralizáció megvalósításának módját.
A felek megegyeztek, hogy folyamatosan egyeztetnek a rendszert érintő döntésekről.

A kategória további hírei:
30 százalékkal olcsóbban nyaralhatnak a tengerparton és a hegyekben azok, aki március 31-ig lefoglalják és kifizetik az utazási csomagokat Tavaly 20,5 százalékkal nőtt az export 2 952 iskolában továbbra sincs tanítás Az A2-es autópályán és 32 országúton egyáltalán nem lehet közlekedni a nagy havazás miatt Megkapta a bizalmi szavazatot az Ungureanu-kabinet

Hasonló hírek
Figylmeztetés a hideg miatt
Szilágy megyébe látogatott Ritli László egészségügyi miniszter
Felszabadíthatják az egészségügyi állásokat Ritli László szerint, ha a kormány jóváhagyja azt a sürgősségi rendeletet, amely módosítja a közszféra munkahelyeinek befagyasztását szabályozó törvényt
Hamarosan újraindítják az egészségügyi reformra vonatkozó konzultációkat
Arafat visszatér
Legtöbb fél év múlva elkészül az új egészségügyi kerettörvény tervezete Ritli László szerint
Új egészségügyi törvénytervezet
Továbbra is együttműködnének Arafattal
Új egészségügyi kerettörvényről tárgyal ma a kormánykoalíció
Visszavonta az egészségügyi kerettörvényt Ritli László
Címkefelhő
államelnök,
gazdasági termelés,
gépkocsik,
iskolák,
Közös Agrárpolitika,
konferencia,
kormány,
nagy havazás,
szennyezési adó,
Traian Băsescu,
viharos idő,
zárva,