Országos hírek »
Folytatódnak a bukaresti tüntetések
2010. szeptember 23, csütörtök
Kulcsszavak:
Alfa Kartell,
tüntetések,
Az Alfa Kartell a kormány épülete előtt szervez tüntetést az egészségügyi-, szociális munka- és tanügyi szakszervezetek részvételével.
A tiltakozó akció 11.00 órakor kezdődik, és legkevesebb két órát tart. Az Alfa Kartell szakszervezeti tömb többek között az elbocsátások és az új nyugdíjtörvény ellen tiltakozik.
Tegnap a vártnál kevesebben, körülbelül 10 ezren vettek részt a tüntetéseken. A CNSLR-Frăţia által összehívott tömeg ellen könnygázt vetettek be. (manna.ro)
Tegnap a vártnál kevesebben, körülbelül 10 ezren vettek részt a tüntetéseken. A CNSLR-Frăţia által összehívott tömeg ellen könnygázt vetettek be. (manna.ro)
A kategória további hírei:
1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni
1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni
Hasonló hírek
Elutasított kereset a kartell-bírság ügyében
Van már hatása a tüntetéseknek az IMAS közvéleménykutató intézet szerint
Új erőre kaptak a hatalomellenes tüntetések
Folytatódtak a tüntetések
Összecsaptak a tüntetők a csendőrökkel Bukarestben
Megbüntetik a SMURD-ot támogató tüntetések szervezőit és egyes résztvevőket is
Tiltakoznak a nyugdíjak megadózásának szándéka ellen
Nem adja fel a szakszervezet
Nem ért egyet a munkatörvénykönyv tervezetével az Alfa Kartell Szakszervezeti tömb
Kolozsváron is folytatódnak a tüntetések
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











