Hirdetés
Országos hírek »
Figyelmeztették Tabărăt Nokia-ügyben
2007. június 12, kedd

A Demokrata Párt (PD) országos vezetősége figyelmeztetésben részesítette Valeriu Tabără demokrata (ex-PUNR) képviselőt, mivel meg akarta akadályozni annak a sürgősségi kormányrendeletnek az elfogadását, amely engedélyezni hivatott a Nokia cég befektetését a Kolozs megyei Nemeszsukon.
Emil Boc pártelnök elmondta: „Tabără hozzáállása személyes jellegű, és egyáltalán nem tükrözi a PD hivatalos álláspontját". „Amiért akadályokat gördített egy ilyen nagyszabású befektetés elé, Tabărănak vállalnia kell a felelősséget. Egyszerűen hihetetlen, hogy az ország számára ilyen fontos beruházási projekt útját egy képviselő a szakbizottságban eltérítheti", mondta a pártelnök, aki nem volt hajlandó részletezni, miben is áll majd a büntetés, csak annyit árult el, hogy a szankciót a párt statútumával összhangban állapítják majd meg.

Boc elmondta azt is: telefonon beszélt a Nokia romániai igazgatójával, akit biztosított afelől, hogy a rendeletet valószínűleg kedden fogadja el a parlament – várhatóan minden ellenvetés nélkül.

A finn Nokia cég mobiltelefon-gyártó vállalat és kutatási központ építését kezdené el idén Nemeszsukon. A befektetés összértékét 200 millió euróra becsülik.

(szabadság)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 


Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Kataszteri Hivatal, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, rakétapajzs, részeg sofőrök, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro