Országos hírek »
Felszabadíthatják az egészségügyi állásokat Ritli László szerint, ha a kormány jóváhagyja azt a sürgősségi rendeletet, amely módosítja a közszféra munkahelyeinek befagyasztását szabályozó törvényt
2012. január 30, hétfő
Kulcsszavak:
egészségügyi miniszter,
egészségügyi állások,
Az egészségügyi miniszter hétvégén azt mondta, ezzel az intézkedéssel csökkenthetnék az egészségügyben a személyzethiányt, és először csak azokat az állásokat töltenék be, amelyek a legfontosabbak. Ritli László szerint azonban a meghirdetett állásokkal nem léphetik majd át a személyzeti kiadás költségvetését.
A tárcavezető úgy gondolja, a személyzethiány leginkább azzal magyarázható, hogy az orvosok külföldön keresnek állást, mert nagyobbak a fizetések, viszont szerinte felelőtlenség lenne, ha Romániában a külföldi bérekhez hasonló fizetéseket adnának az egészségügyi alkalmazottaknak. Ritli László elmondta, az egészségügyben tapasztalható személyzethiányt akkor lehetne megszüntetni a növekedne az ország gazdasági potenciálja. (erdelyfm.ro)
A kategória további hírei:
1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni
1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni
Hasonló hírek
Marad a kamerarendszer
A kormány nem adja fel az észak-erdélyi autópályát
Július elsejéig elkészül az új egészségügyi kerettörvény, és legtöbb két héten belül 11 ezer állást hirdetnek meg az egészségügyben
Hivatalosan is kérte tegnap a kormányfő, hogy állítson fel egy bizottságot a Román Akadémia, amely kivizsgálja az oktatási miniszter plágium-ügyét
Lemondana a plágiumbotrány miatt Ioan Mang
Az új miniszter nem akar magyar kart
Folytatódik az egészségügy reformja
Csak mesteri képzés elvégzése után taníthatnak majd a pedagógusok, jövőtől ugyanis változik a képzésük
Sztrájkkal fenyegetőzik a Sanitas szakszervezet, ha a kormány nem mond le a közvitára bocsátott egészségügyi törvényről
Romániában a diákok egynegyede krónikus betegségben szenved
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











