Országos hírek »
Európai Valutaalapot hozna létre az Európai Unió
2010. március 10, szerda
Kulcsszavak:
Európai Valutaalap,
Európai Unió,
Ez az intézmény első sorban az európai országok pénzügyi helyzetével foglalkozna, segítene a tagállamokon akkor, amikor válsághelyzetbe kerülnek, viszont megakadályozná, hogy túlköltekezzék magukat.
Diósi László szakértő szerint azért merült fel az európai valutaalap létrehozásának az ötlete, mert Görögország és Spanyolország már nem felel mag azoknak a feltételeknek, amelyeket akkor vállaltak, amikor csatlakoztak az eurózónához.
"Azt is tudjuk, milyen szigorúak azok a kritériumok, ami alapján be lehet lépni az euróövezetbe, és ezek az országok ennek már nem felelnek meg. Tehát egy olyan közös fellépés kell, ami lényegében nem egyezhet azzal a fellépéssel, amit az IMF végez máshol, hanem egy európa-specifikus fellépésre van szükség."
- mondta el Diósi László, aki szerint ez a jelenség az euró stabilitását veszélyezteti. A szakértő szerint a Nemzetközi Valutaalapnak az a legnagyobb hátránya, hogy ugyanazt a segítséget nyújtja minden országnak, holott egy gazdasági válságnak minden tagállamban különböző okai lehetnek.
Az IMF által adott megsegítő pénzek nagyon sok esetben eltűntek a korrupció zsákjában. Ha európai viszonylatban gondolkodunk, akkor egy sokkal kisebb piacon, egymáshoz sokkal hasonlatosabb gazdasági fejlettségű, történelmi hátterű, kulturális hátterű piacokról tudunk beszélni, ezért a megoldások szükség szerint jók lesznek."
- állapította meg Diósi László. Úgy gondolja azonban, hogy a közös európai valutaalap létrehozása önmagában nem garantálja a tagállamok pénzügyi stabilitását, hisz a tagállamoknak saját felelőssége, hogy ne költekezzék túl magukat. A szakértő azt is elmondta, hogy az európai valutaalapot minimum két-három éven belül hoznák létre, így ez semmiképpen nem alkalmas a jelenlegi gazdasági válság kezelésére. (erdelyfm.ro)

A kategória további hírei:
Nagy károkat okozott a rossz idő az energiaszolgáltatóknak 23 ezer ember hó fogságban Eddig 6 miniszter vette át hivatalát Megtörné a parlamenti sztrájkot több szociáldemokrata parlamenti képviselő is Vrancea megyében készenléti állapot kihirdetését kérte tegnap Traian Basescu államfőtől Marian Oprisan, a megyei tanács elnöke

Hasonló hírek
Közzétette az igazságügyi országjelentést az Európai Bizottság
A Romániával kötött megállapodás folytatódik
A következő hitelrészlet átutalását fogja kérni a Nemzetközi Valutaalap Küldöttsége az IMF vezetőségétől
A lakosság csökkenése miatt Romániának kevesebb európai parlamenti képviselője lesz és kevesebb uniós támogatást fog kapni
A Nemzetközi Valutaalap képviselőivel tárgyaltak az RMDSZ politikusai
A csőddel játszunk a nyugdíj- és béremeléssel?
Tervet dolgoz ki a kormány a Világbank, az Európai Beruházási és az Európai Fejlesztési Bankkal, hogy az ország több pénzt hívjon le az uniós alapokból
Szabálysértési eljárást indíthat az EU Románia és még 12 tagállam ellen, mert a tojótyúkok egy részét nem megfelelő ketrecekben tartják
Hálálkodik a Valutaalapnak a főtitkár
Az EB többlet pénzügyi kiigazításokat vár Romániától
Címkefelhő
Béla,
Borbély László,
csökkent,
előrehozott,
havazás,
Hunyad,
Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium,
közlekedés,
Kelemen Hunor,
Kolozsvár,
magyar,
Markó,
munkahely,
Raed Aeafat,
RMDSZ,
sztrájk,
tüntetés,
verespataki,
Winkler Gyula,