Országos hírek »
Európában csak 2013-ban lendül fel újra a gazdaság a CNN hírtelevízió szerint
2012. január 04, szerda
Az amerikai televízió 20 vezető gazdasági szakértőt kérdezett arról, hogy az Európai Unió mennyi időn belül tud kilépni az adósságválságból.
Az Unióban egyébként hivatalosan nincs gazdasági visszaesés, de a szakértők úgy látják, hogy ez idén elkerülhetetlen lesz. A legtöbb elemző szerint gazdasági növekedés csak 2013-tól várható, sőt egyesek úgy gondolják, hogy erre csak 2014-ben kerül majd sor. Az európai adósságválság a szakértők egy része szerint úgy oldható meg, ha az Európai Központi Bank lesz a fő hitelező, mások szerint erősíteni kell az euróövezet inetgrációját illetve olyan vélemények is vannak, hogy meg kell szüntetni az euróövezetet, de úgy, hogy megvédjék a pénzpiacot a hanyatlástól. (erdelyfm.ro)
A kategória további hírei:
1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni
1,6 millió hely a kötelező- illetve a felsőoktatásban Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni
Hasonló hírek
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint
Apáknak is kötelező lesz a GYES
Százmilliót veszít a gazdaság a hideg miatt
Fitch: csökkennek a román gazdaságot terhelő kockázatok
A Maros megyei prefektus leváltását kéri a Pro Európa Liga
Smaranda: arcul csapták a román diplomáciát
Európában csak 2013-ban lendül fel újra a gazdaság a CNN hírtelevízió szerint
EVZ: Növekedni fog idén is gazdaság, de nehezebb év lesz az idei, mint 2011
Az állami vállalatok olyanok, mint az ólomgolyó
Az RMDSZ Főtitkárságán járt az Európa Tanács küldöttsége
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











