Országos hírek »
Élni nehéz
2011. október 04, kedd
A román állampolgárok 86 százaléka szerint Romániában nehéz az élet, de egy 2000 lejes fizetés megoldaná a helyzetet - derül ki a Román Fejlesztési és Stratégiai Intézet (IRES) legfrisebb felméréséből. A legtöbb romániai elkeseredett, elégedetlen, aggódalmaskodó, vagyis boldogtalan.
A román állampolgárok leginkább a pénzhiány, a munkahiány, a korrupció és az egészség miatt aggódnak.
A válaszadók 58 százaléka szerint az ország gazdasága rosszabb, mint 1989 előtt. A megkérdezettek több mint fele azonban úgy gondolja, elképzelhető, hogy öt éven belül a helyzet jobbra fordul, és csak a válaszadók negyede szerint lesz egyre nehezebb az élet.
A felmérésben részt vevők 73 százaléka azt tanácsolná a fiataloknak, hogy hagyják el az országot, és próbáljanak külföldön boldogulni, és mindössze 25 százalék próbálná maradásra bírni őket.
Szinte minden válaszadó - 94 százalék - úgy véli, hogy Romániában nehéz, vagy nagyon nehéz házat vásárolni. Ugyanakkor tíz megkérdezettből kilenc gondolja úgy, hogy itt nehéz, vagy nagyon nehéz gyereket nevelni, és megadni neki, ami szükséges.
A romániai átlagember nem nagyravágyó: többségük (60 százalék) megelégedne egy 2000 lejes fizetéssel is. A válaszadók közel negyede gondolja úgy, hogy egy tisztességes élethez 2000 és 3000 lej közötti fizetésre van szükség. Mindössze 3 százalék állítja, hogy akkor tudna jól élni, ha több mint 4000 lejt keresne.
Tíz válaszadóból kilenc úgy gondolja: Romániában a gazdagok tisztességtelen úton jutottak vagyonhoz. (manna.ro)

A kategória további hírei:
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint

Hasonló hírek
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint
Működik a rakétapajzs: Dél-Romániát már védi
Még a 2.2 tized százalékos költségvetési célt sem tudja tartani Románia a választási év miatt a Pénzügyi Tanács szerint
Most már hivatalos, hogy június elsejétől 8 százalékkal emelik a közalkalmazottak fizetését
11 millió eurót költött tavaly a turisztikai minisztérium Románia népszerűsítésére
VICTOR PONTA: Van lehetőség a közalkalmazottak fizetésének kiegészítésére, de ehhez módosítani kell a költségvetési hiányra vonatkozó célt
Még 16 milliárd eurót kellene kifizessen az állam a kommunizmus alatt elkobzott javakért, ha teljes körű kártérítést adna a tulajdonosoknak
Területi viszály van Románia és Bulgária között, ezt tegnap mondta Cristian Diaconescu külügyminiszter
Új gázvezeték épül Románia és Bulgária között
Júniustól meg kell növelni a közalkalmazottak fizetését az államfő szerint
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,