Hirdetés
Országos hírek »
Elnapolt első tárgyalás a Năstase-perben
2006. december 16, szombat

Elnapolással kezdődött tegnap a korrupcióval vádolt Adrian Năstase ex-miniszterelnök és felesége, Dana pere.
A Legfelsőbb Bíróság által tárgyalt Zambaccian-ügyben az első tárgyalás elnapolását Năstase védőügyvédei kérték amiatt, hogy a perben harmadik vádlottként megjelenő Irian Jianu, az Állami Építkezési Felügyelőség volt vezetője betegségére hivatkozva meg sem jelent a tárgyaláson. A szociáldemokrata párti politikust csúszópénz elfogadásával, zsarolással és befolyással való üzérkedéssel, feleségét pedig csúszópénz elfogadásában való bűnrészességgel vádolják.

A korrupcióellenes ügyészek szerint Románia volt miniszterelnöke 2001-2006 között, az általa betöltött politikai és közigazgatási vezető tisztségekből származó hatalmát és befolyását felhasználva több korrupciós bűncselekményt is elkövetett. Állítólagos törvénytelen cselekedetei révén Năstase 48 milliárd régi lejjel, azaz 1,3 millió euróval lett gazdagabb. A tárgyalóteremből kijövet Năstase azt mondta, nyilvánvaló az ügyészek rosszindulata, a tanúk listáján első helyen ugyanis épp egy Nicolae Ceauşescu és Adrian Năstase nevet viselő személy szerepel. Az ügyben január 24-én lesz tárgyalás.



(maszol.ro)




Hirdetés

Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Kataszteri Hivatal, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, rakétapajzs, részeg sofőrök, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro