Országos hírek »
Elhalasztották az alkotmányt módosító szakbizottság létrehozását
2010. február 23, kedd
Kulcsszavak:
alkotmányt módosító szakbizottság létrehozása,
halasztás,
képviselőház és a szenátus Állandó Bürója,
A képviselőház és a szenátus Állandó Bürója tegnapi együttes ülésén úgy döntött, hogy elhalasztja az alkotmány módosításával foglalkozó parlamenti szakbizottság létrehozását. A kezdeményezés a demokrata-liberálisok részéről érkezett, de a liberális és a szociáldemokrata párti képviselők a javaslat ellen voksoltak.
A szenátus elnöke, Mircea Geoană azzal érvelt, hogy felelősségteljes dologról lévén szó szükség van a parlamenti pártok frakcióvezetőinek előzetes egyeztetésére az alaptörvény módosításáról való közös álláspont kialakítása érdekében. A politikus kifejtette: az alkotmány alapos módosítást igényel, ezért széles körű konzultációt kell tartani a témakörben. Ugyanakkor Geoană azt sem zárta ki, hogy népszavazást tartsanak a kérdésben főleg, hogy 2011 nem választási év.
Az ellenzéki pártok képviselői elsősorban azt kifogásolták, hogy a demokrata-liberálisok kezdeményezése csupán az egykamarás parlamenti rendszer bevezetésére korlátozódott, és nem az alkotmány alapos megreformálására. (szabadsag.ro)
Az ellenzéki pártok képviselői elsősorban azt kifogásolták, hogy a demokrata-liberálisok kezdeményezése csupán az egykamarás parlamenti rendszer bevezetésére korlátozódott, és nem az alkotmány alapos megreformálására. (szabadsag.ro)
A kategória további hírei:
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint
Hasonló hírek
Viorel Hrebenciuc a képviselőház alelnöke
A képviselőház elutasította a szolidaritási adó bevezetését
Újabb törvénysértés a MOGYE-n
Fellebbezett az Ungureanu-kormány
Jövőtől csak jogosítvánnyal lehet mopedeket, kis- és háromkerekű motorokat vezetni, ha a törvénytervezetet megszavazza a parlament
Tíz megyét fenyeget árvíz
Az ellenzék többségbe került a szenátusban
Egyre erősebb többsége van a szenátusban az ellenzéknek
Botrány a képviselőházban
Blejnart leváltották az ANAF éléről
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











