Országos hírek »
Dollárezrek a Holt Románia Alapítvány programjaira
2007. június 08, péntek
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte tegnap a Holt Románia Alapítvány Maros megyei szervezete, mely szülőknek és gyerekeiknek nyújt támogatást különböző szociális szolgáltatásokkal és tanácsadással.
A sajtótájékoztatón összefoglalt tíz év eredményei mellett két új, az UNICEF által finanszírozott programjukat is ismertették az alapítvány képviselői a különböző szociális intézmények jelen lévő vezetőivel és a sajtóval.
Az UNICEF több mint negyvenezer dollárral finanszírozza A korai nevelés és a hároméves kor előtti időszak fontosságának népszerűsítése elnevezésű programot, melynek célja nemcsak a szülők, hozzátartozók, hanem a szélesebb közösség tájékoztatása is a vonatkozó jogokról és kötelezettségekről. A programba Maros megye mellett Vrancea, Prahova, Buzau, Suceava, Botosani, Neamt, Szilágy, Szeben és Hargita megyék is bekapcsolódnak, egyenként 15 városi és vidéki település bevonásával. Ezek polgármesterei, helyi tanácsosok, szociális asszisztensek, orvosok, egészségügyi dolgozók, valamint a különböző szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények képviselői a program keretében konferenciákon vesznek részt. Közvetlen kedvezményezettek azok a gyerekek lesznek, akiknek szülei megfelelő tájékoztatásban részesülnek a korai nevelés fontosságáról mind szociális, pszichológiai, mind egészségügyi téren – fejtette ki Elisa- beta Buscu, az alapítvány Maros megyei igazgatója.
Ebben a hónapban indul és novemberben fejeződik be az ugyancsak az UNICEF által, közel harmincezer dollár értékben finanszírozott másik program, melynek célkitűzései között szerepel a vidéken élő szülők megfelelő tájékoztatása a gyermeknevelésről és gyermekeik jogainak tiszteletben tartásáról. A program Maros, Konstanca és Iasi megyékben zajlik, összesen 21 vidéki település és 420 szülő bevonásával. Megyénkben Ákosfalván, Mezőgerebenesen, Mezőrücsön, Mezőbándon, Maros-szentgyörgyön, Szentkirályon és Szentpálon tartanak felkészítőt a Holt Alapítvány illetékesei. Emellett minden településnek tájékoztató kiadványokból és könyvekből álló mini-könyvtárat adományoznak a szervezők – hangzott el a sajtótájékoztatón.
(népújság)

A kategória további hírei:
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint

Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,