Országos hírek »
Classmate PC vidéki gyerekeknek
2007. június 05, kedd
Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter kedden részt vett az Intel Corporation által kezdeményezett Classmate PC program bemutatásán.
Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter kedden részt vett az Intel Corporation által kezdeményezett Classmate PC program bemutatásán, a Ialomiţa megyei Horia településen. A rendezvényen jelen volt Cristian Adomniţei tanügyminiszter és John Davies, az Intel Corporation Sales and Marketing Group alelnöke és a Intel World Ahead program felelőse.
A Classmate PC program az Intel World Ahead projektjéhez tartozik, amelynek célja világszinten segíteni a modern kommunikációs technológiák elterjedését. Horia településen egyelőre kísérleti jelleggel indul be a program, a település általános iskolásai kaptak húsz darab, az Intel által kifejezetten oktatási célokra kifejlesztett notebook-ot.
“Örömmel tapasztalom, hogy vidéken is egyre nagyobb mértékben elérhetők és hozzáférhetők a modern kommunikációs eszközök. A Horea-i gyerekeknek mától ugyanolyan lehetőségük van használni a számítógépeket, az internetet, mint bármelyik nagyvárosi diáknak, ez pedig a vállalkozó szféra és a helyi önkormányzat összefogásának köszönhető. Remélem, hogy a kezdeményezés sikeres lesz és egyre több helyen megvalósul.” - jelentette ki Nagy Zsolt miniszter.
Az Intel Románia ugyancsak az Intel World Ahead projekt keretében hozta létre az Euro PC programját is, amely a Tudásalapú Gazdaság projektben résztvevő települések lakóinak kínál kedvezményes áron számítógépet és internetszolgáltatást. A Távközlési és Informatikai Minisztérium valamint a Világbank által létrehozott Tudásalapó Gazdaság program keretében 472 általános iskolát, 260 polgármesteri hivatalt, 260 közkönyvtárat informatizálnak, a szolgáltatásokhoz 1.740.000 lakos férhet hozzá, ami a vidéken élők 17.7% -át jelenti.
Emellett a szaktárca támogatja a szélessávú internetkapcsolat bevezetését a romániai iskolákba, a szélessávú vezetéknélküli internethozzáférést (BWA) lehetővé tevő országos stratégia elfogadása jelentős előrelépést hoz ebben a kérdésben.
“A célunk az, hogy az összes romániai gyereknek legyen lehetősége megismerkedni a számítógéppel, legyen lehetősége használni az internetet. A 2007-2013 közötti időszakban lehívható strukturális alapokból 380 millió euró költhető információs technológia és a távközlés fejlesztésére. Ez a helyi hatóságoknak és a vállalkozóknak is jó lehetőség, hogy olyan projekteket dolgozzanak ki, amelyek az oktatási rendszer informatizálását célozzák“ – mondta el Nagy Zsolt.

A kategória további hírei:
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint

Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,