Hirdetés
Országos hírek »
Borbély László: kiemelten fontos a központi és a helyi közigazgatás közötti együttműködés
2012. február 04, szombat

2010. óta Románia azon uniós tagországok közé tartozik, amelyek a gazdasági össztermékből a legnagyobb százalékot irányozták beruházásra - nyilatkozta Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter február 2-án, a Romániai Városok Egyesületének bukaresti konferenciáján.  A rendezvényen 90 város polgármestere vett részt.
Borbély László véleménye szerint elsődleges fontosságú a központi és a helyi közigazgatás közötti párbeszéd, hiszen a polgármesterek ismerik legjobban a közösségek igényeit. Csak úgy tudunk igazán hatékony programokat kidolgozni, ha együttműködünk – mondta a miniszter. Jó példaként Borbély azoknak a kisvárosoknak a helyzetét említette, amelyeket 2006-ig többé-kevésbé mellőztek a kormánypolitikák. Ezért indult be 2007-ben 25 megye városai számára egy vízprogram. Az 50 ezer lakos alatti városok vízellátásának kiépítését célzó program egyike azoknak a programoknak, amely a központi és a helyi közigazgatás közötti hatékony együttműködés eredménye – emelte ki a miniszter.
A Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium által előirányzott pénzösszegekkel kapcsolatosan Borbély László elmondta: 2010-ben sikerült adósság nélkül zárni az évet, habár a mandátumának átvételekor közel 250 millió lej adóságot talált.
A miniszter véleménye szerint az infrastruktúra és környezetvédelemmel kapcsolatos tervekre előirányzott pénzösszegek legszámottevőbb hányada a Környezetvédelmi Alapból származik.
Az Alap egyik legfontosabb programja Borbély László szerint a városoknak szóló víz- és csatornarendszer program. Erre a programra a polgármesterek összesen 906 tervet nyújtottak be. Ebből idén az Alap 248 tervet tud finanszírozni, ezek értéke meghaladja az 1,4 milliárd lejt. A többi tervet az Országos Infrastruktúra Fejlesztési Program keretén belül fogjuk támogatni, ahol körülbelül 1,3 milliárd lej áll rendelkezésünkre. Ez az összeg további 250 helység vízellátásának kiépítésére elég – hangsúlyozta a miniszter.
A Környezetvédelmi Alap másik fontos programjaként Borbély a jogi személyeknek szóló Zöld Ház programot említette, mely keretén belül idén 230 intézmény kap támogatást napenergiával működő rendszerek, valamint hőszivattyú vagy növényi alapú fűtési rendszerek beszerzésére.
Az európai uniós forrásokból finanszírozandó országos integrált hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésével kapcsolatosan a miniszter felkérte a városok képviselőit, hogy sürgessék a megyei tanácsokat a tervek mihamarabbi véglegesítése végett, hiszen jelenleg országos szinten 16 hulladékgazdálkodási terv van lemaradva, és ebből legalább 5 pályázat kockáztatja az uniós források elveszítését.
Azok, akik elveszítik az uniós támogatást, saját pénzükből kell megoldják az adott helység hulladékmenedzsmentjét – szögezte le a környezetvédelmi miniszter. (közlemény)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Kataszteri Hivatal, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, rakétapajzs, részeg sofőrök, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro