Országos hírek »
Bechtel befejezné a megkezdett szakaszokat
2011. október 14, péntek
Kulcsszavak:
Bechtel,
munkálatok,
A Bechtel kész újrakezdeni a munkát. Az amerikai útépítő vállalat képviselői azt állítják, a legszigorúbb etikai szabványoknak megfelelően folytatták tevékenységüket és készek mindent megtenni, hogy újrakezdjék a munkát és befejezzék az erdélyi autópálya két megkezdett szakaszát.
A Bechtel képviselői leszögezik, attól a naptól, hogy aláírták az erdélyi autópálya építésének szerződését, legfontosabb célkitűzésük az volt, hogy “egy magas színvonalú autópályát építsenek a romániai polgároknak”, ugyanúgy, ahogy tették a világ más tájain is. “A kormány nemrég, több hónapos intenzív tárgyalás után jóváhagyta a Bechtellel kötött szerződése módosítását. A jelenlegi szerződés értelmében a Bechtel befejezi a két megkezdett szakaszt, a fennmaradó 302 kilométeres részt pedig kiveszik a szerződésből. A felújított szerződés lehetővé teszi a közlekedési minisztérium számára, hogy alternatív finanszírozási megoldásokat keressen, a Bechtel pedig a két szakasz megépítésére koncentrál”, áll a vállalat közleményben. A Bechtel folytatja a munkálatokat az Aranyosgyéres- Gyalu és a Berettyószéplak-Bors közötti részen,az az 118 kilométert készítenek el a 415 kilométerből. Az észak-erdélyi autópálya munkálatait 2004-ben kezdték el egy 2,2 milliárd eurós szerződéssel, ám hét évvel a projekt elindítása után a 415 kilométeres szakasz alig 10 százaléka készült el. Pénzhiány miatt, év eleje óta állnak a munkálatok. (paprikaradio.ro)
A kategória további hírei:
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint
Hozzászólások
ilrLQo , [url=http://hbwvhuhrcjtu.com/]hbwvhuhrcjtu[/url], [link=http://tlfaedjdnbdu.com/]tlfaedjdnbdu[/link], http://myqjcdexiqtq.com/
qkjdwevmcp,
2011. november 04, péntek, 12:15
ilrLQo , [url=http://hbwvhuhrcjtu.com/]hbwvhuhrcjtu[/url], [link=http://tlfaedjdnbdu.com/]tlfaedjdnbdu[/link], http://myqjcdexiqtq.com/
y43S3A njqleavifgum
ymuudq,
2011. november 03, csütörtök, 13:09
y43S3A njqleavifgum
Well put, sir, well put. I'll certianly make note of that.
Karson,
2011. november 02, szerda, 18:48
Well put, sir, well put. I'll certianly make note of that.
Hasonló hírek
Május 7. és 13. között nem fogad járatokat a kolozsvári repülőtér
Árvízvédelmi munkálatok 100 millió euró értékben
Megbírságolták a Bechtelt
Haladnak az új kifutópálya munkálatai
Újrakezdené a munkálatokat a Bechtel útépítő vállalat az Észak Erdélyi autópálya megkezdett szakaszain
Bechtel befejezné a megkezdett szakaszokat
Jóváhagyta a kormány a Bechtellel kötött szerződés módosítását
Năstase panaszt tesz a Bechtel-ügyről
Băsescu szerint lopni akart a Bechtel
Szeptemberben a kormány elé kerül a Bechtellel kötött új szerződés az Észak-erdélyi autópálya építéséről 2011. szeptember 2.
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











