Országos hírek »
Băsescu durván nekiment az RMDSZ-nek
2011. december 22, csütörtök
A gyógyszerbárók és az egészségügyi vállalkozók furják az államelnök szerint az egészségügyi törvény reformját.
Az RMDSZ-es egészségügyi miniszter, és a Szövetség politikusai félnek a lobbistáktól, ezért nem segítik a nyilvános vitát, állítja Băsescu.
A Ritli László által vezetett szaktárcát Traian Băsescu szerint "blokkolják" a Szövetség politikusai, akiket az egészségügyi rendszer és a gyógyszerlobbi "bárói" befolyásolnak.
Az egészségügyi reformot szabályozó kerettörvény előtrejesztése fél éve merült fel, az eredeti tervek szerint már egy hónapja meg kellett volna kezdődnie az erről szóló nyilvános vitának.
Traian Băsescu szerdán azt mondta: nem a jogszabály gyors elfogadását, hanem az erről szóló mihamarabbi vitát sürgeti. Az államfő hozzátette: Raed Arafat egészségügyi államtitkár a magánegészségügyi rendszer kiépítésének "ellensége".
Az egészségügyi reform előkészítésében jelentős szerepe volt Cseke Attila egykori RMDSZ-es miniszterhez, aki távozását többek között azzal indokolta, hogy a kormány nem támogatja megfelelő mértékben az átalakítást. Az általa szorgalmazott reform több pilléres racionalizálást ígért, és a teljes egészségügyi rendszert érintette. (manna.ro)

A kategória további hírei:
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint

Hasonló hírek
Az új választási törvény csak az USL-nek előnyös
Marad a kamerarendszer
A kormány nem adja fel az észak-erdélyi autópályát
Hivatalosan is kérte tegnap a kormányfő, hogy állítson fel egy bizottságot a Román Akadémia, amely kivizsgálja az oktatási miniszter plágium-ügyét
A családbarát önkormányzatokat díjazza az RMDSZ
Lemondana a plágiumbotrány miatt Ioan Mang
Kelemen: nem veszi fel a kesztyűt az RMDSZ
Kampányra kész a Temes megyei RMDSZ
Az új miniszter nem akar magyar kart
Ellenzi az RMDSZ, hogy egyéni körzetes, egyfordulós választási rendszert vezessenek be Romániában
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,