Országos hírek »
Băsescu a környezet védelmét szorgalmazza
2007. június 06, szerda
Románia nagyon elmaradott a régi európai uniós tagországokhoz képest a természeti források hatékony felhasználását illetően.
Traian Băsescu államfő kedden, a Környezet Világnapja alkalmából szervezett konferencián kijelentette, megoldást jelentene a helyi szinten jelentkező környezeti problémákra, ha a kormány finanszírozná a környezetvédelmi projektek elkészítését. Beszédében Băsescu elmondta, Románia nagyon elmaradott a régi európai uniós tagországokhoz képest a természeti források hatékony felhasználását illetően.
Rámutatott: Románia 5,5 milliárd eurót kap környezetvédelemre 2007–2013 között az Európai Unió (EU) költségvetéséből. Hangsúlyozta, bár ez az összeg nagynak tűnik, alacsony a megkövetelt erőfeszítésekhez viszonyítva, hiszen a szakemberek állítása szerint 2030-ig 27–30 milliárd eurót kell költeni környezetvédelemre.
Az államfő ugyanakkor felsorolta az ország legfőbb környezetvédelmi problémáit. Következtetésként elmondta, hogy a politikum megértette a környezetvédelmi problémákat. Ugyanakkor hozzátette: átnevelésre, mentalitásváltásra van szükség, hogy az emberek ne dobják el a szemetüket lépten-nyomon, és tartsák tiszteletben a környezetet.
(szabadság)
(szabadság)
A kategória további hírei:
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,












