Hirdetés
Országos hírek »
Az új kormány feladata: az eddigi eredmények tudatosítása
2012. február 10, péntek
Kulcsszavak: Cseke Attila, RMDSZ,

A most hivatalba lépő kormány feladata, hogy tudatosítsa a lakosságban az elmúlt két év szükséges, de olykor fájdalmas intézkedéseinek mostanra látható pozitív hatását – mondta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakióvezető-helyettese a Parlament két háznak együttes ülésén, amelyen az új kormány beiktatásáról tárgyaltak a honatyák. 
„Ennek a kormánynak tudnia kell, hogy egyetlen szükséges, de fájdalmas intézkedés, egyetlen reform-lépés sem ér semmit sem az országnak, sem a lakosságnak, ha annak hatására az állampolgár nem érez valami többletet mindennapi életében, a köz- és államigazgatás intézményei által nyújtott szolgáltatásokban. Tömören: ha a fájdalmasan bevezetett, de a társadalom javára feltétlenül szükséges reformot nem követi belátható időn belül valamilyen pozitív változás, akkor félresikerült, hatástalan és haszontalan volt a reform.

Szükség van adminisztratív, de pénzügyi megoldásokra is, a tanügyben, egészségügyben, munka- és igazságügyben elkezdett reformok támogatásáért. Mondom másképp: hiába rúgsz gólt, ha nem fúj a bíró, ha nem írják fel az eredményjelző táblára! Ez a kormány, Tisztelt Kollégák, arra rendeltetett, hogy érvényesítse a berúgott gólokat, felírassa őket az eredményjelzőre, hogy érvényesítse, tudatosítsa az elmúlt időszak kormányzásának eredményeit”- fogalmazott az RMDSZ frakcióvezető-helyettes.

A szenátor felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyeket, az RMDSZ szerint, a kormánynak feltétlenül meg kell hoznia a közeljövőben: a fizetéscsökkentés jelentős százalékának visszaszerzése, a nyugdíjak lehetséges emelése az első negyedév eredményeinek függvényében, felmentés a közigazgatásban dolgozóknak a visszafizetés alól, a decentralizáció folytatása, valamint az állások felszabadítása az egészségügyben, az oktaási törvény egyes kitételeinek mielőbbi alkalmazása – a kisebbségi oktatásban is, megoldva ezzel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetet is. Cseke Attila hangsúlyozta, a koalíció „másik tartozása” a Kisebbségek jogállásáról szóló Törvény 2005-ben kidolgozott tervezetének elfogadása, amelyet ebben a törvényhozási ciklusban kell lezárni.

„Minden út elején bizalmat szavazunk. Bizalmunk magától értetődő, azt nem kell kiérdemelni, de – ez biztos – el lehet veszíteni. Szeretném, szeretnénk, ha a kormány nap mint nap igazolná: az RMDSZ politikai „beruházása” ennek a kormánynak a támogatásába a lehető leghelyesebb volt, és ezt a koalíció és az így kialakult kabinet tagjai egyaránt értékelik” – zárta beszédét a szenátor, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ parlamenti csoportjai bizalmat szavaznak a megbízott miniszterelnök, Mihai-Răzvan Ungureanu vezette kormánynak. (közlemény)

  




Hirdetés

Hozzászólások
cbhMlW , [url=http://pkwkddriqhev.com/]pkwkddriqhev[/url], [link=http://qdaaarrnifgf.com/]qdaaarrnifgf[/link], http://rlwsgcwemtnl.com/
lrvfubzn,
2012. március 13, kedd, 20:01
cbhMlW , [url=http://pkwkddriqhev.com/]pkwkddriqhev[/url], [link=http://qdaaarrnifgf.com/]qdaaarrnifgf[/link], http://rlwsgcwemtnl.com/
qNfeRm mlbhfmjiftkj
qexheeihuxj,
2012. március 01, csütörtök, 11:59
qNfeRm mlbhfmjiftkj
WiIFTZ , [url=http://hniagajlxqqb.com/]hniagajlxqqb[/url], [link=http://bfiznysaytkx.com/]bfiznysaytkx[/link], http://vugyuchkdkkh.com/
imoczvuie,
2012. február 27, hétfő, 14:35
WiIFTZ , [url=http://hniagajlxqqb.com/]hniagajlxqqb[/url], [link=http://bfiznysaytkx.com/]bfiznysaytkx[/link], http://vugyuchkdkkh.com/
fDoeUq scupewulteag
spplmhm,
2012. február 25, szombat, 13:45
fDoeUq scupewulteag
szreint:Kedves Szeretem Budapestet,Sajnos nem kaptuk meg a leveled, de sikerult rabukkani a post-ra, amit ennek kapcsan jegyzel.A STOP VIKTOR kampanyt eppen ilyen jellegu ketsegek miatt nem inditottuk el. A napokban tervezunk egy sajtotajekoztatot. Itt
Rustandi,
2012. február 24, péntek, 19:39
szreint:Kedves Szeretem Budapestet,Sajnos nem kaptuk meg a leveled, de sikerult rabukkani a post-ra, amit ennek kapcsan jegyzel.A STOP VIKTOR kampanyt eppen ilyen jellegu ketsegek miatt nem inditottuk el. A napokban tervezunk egy sajtotajekoztatot. Itt szeretnenk a szamodra is biztositani lehetoseged arra, hogy a szelesebb kozvelemeny elott is kepviseld azt a civil hangot, amelyet ebben az irasban is olvashatunk. Kuldj egy mailt az -ra. koszi
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Kataszteri Hivatal, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, rakétapajzs, részeg sofőrök, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro