Országos hírek »
Az együttműködésről tárgyalt Markó Béla és Csáky Pál Bukarestben
2007. június 08, péntek
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának együttműködéséről, a kis-MÁÉRT megszervezéséről, illetve Magyarország határontúli támogatás-politikájáról tárgyalt pénteken, az RMDSZ bukaresti elnöki hivatalában Markó Béla szövetségi elnök és Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke.
A két politikus megegyezett abban, hogy a felvidéki párt szeptember elsején, Révkomáromban megszervezi az esedékes kis-MÁÉRT ülést, a határontúli magyar szervezetek fórumát. Markó Béla szövetségi elnök kifejtette, az erdélyi magyarság számára azért igen fontos a két szervezet együttműködése, mivel “Románia egy olyan időszakban van, amikor az Európai Uniós támogatást meg lehet szerezni, vagy el lehet mulasztani, amikor versenyképesek lehetünk programok tekintetében, avagy nem”. Mivel a Magyar Koalíció Pártjának alapos tapasztalata és tudása van ebben a témakörben, a következő hetekben a két politikai szervezet egy olyan tapasztalatcserét próbál megszervezni, “amelyben az MKP szakértői segítenek nekünk a lehetőségek feltérképezésében, a hatékony módszerek azonosításában”- mutatott rá a szövetségi elnök. Csáky Pál felajánlotta az MKP szakértői csapatát, akik Szlovákia és Brüsszel által is elismert tapasztalattal rendelkeznek az uniós alapok lehívásában. “Ezt a potenciált fölkínáljuk az RMDSZ-nek és Románia Kormányának is” - mondta az MKP elnöke. Csáky Pál, aki pártelnöki minőségében először találkozott Markó Bélával, rámutatott: a kis-MÁÉRT-on főként az uniós tagság által kiváltott új helyzetről és a schengeni rendszer bevezetéséből adódó új kihívásokról tárgyalnak majd. -Szeretnénk föltérképezni azt, hogy azok a közösségek is, amelyek a közeljövőben nem kerülnek be az Európai Unióba, illetve nem lesznek részesei a schengeni rendszernek, hogyan látják a saját helyzetüket, és mit kell erről a fórumról nekünk közvetíteni a magyar köztársaság kormánya felé-fogalmazott az MKP elnöke. Ez azért is fontos, mert szeptemberben a Szülőföld Alapról szóló törvény értelmében a magyar miniszterelnök össze fogja hívni az Egyeztető Tanácsot, és „Markó elnök úrral ott szeretnénk képviselni az értekezleten megfogalmazódott véleményeket.” Csáky Pál továbbá közölte, pártja július végéig kidolgozza az új magyar támogatási rendszerrel kapcsolatos írásos véleményét, és ebben is egyeztetetni fog az RMDSZ-szel, hogy egységes álláspontot képviselhessenek az említett szeptemberi Egyeztető Tanács-ülésen. Markó Béla közölte: egyetértett Csáky Pállal abban, hogy az elmúlt hónapokban csökkent a magyar politika és a magyar kormány figyelme, ami a határontúli magyar szervezeteket és a magyar közösségek politikai helyzetét illeti. A szövetségi elnök úgy látja, a magyar politikai pártok és a politikai intézmények lekötik egymás energiáit, és valamiképpen befele fordultak. Meglátásában ez magyarázza a figyelemnek a csökkenését, de nem menti azt. „Nekünk továbbra is nagy szükségünk lenne arra, hogy Magyarország figyeljen arra, mi történik a határon túli magyar politikában, és egyáltalán, hogy Magyarország minél erősebb és hatékonyabb külpolitikai tényező legyen ebben a térségben.”
A Szülőföld Alap kapcsán Markó Béla kifejtette, a Szövetség bízik abban, hogy a határontúli szervezetek befolyással lehetnek a támogatás-politikára, reméli, hogy az új keretek megfelelő támogatást kínálnak a külhoni magyarság számára. -De ez még csak kialakulóban van, ezzel kapcsolatosan sem mondhatnám azt, hogy ez máris megnyugtatóan rendeződött – mondta az RMDSZ elnöke.
A Szülőföld Alap kapcsán Markó Béla kifejtette, a Szövetség bízik abban, hogy a határontúli szervezetek befolyással lehetnek a támogatás-politikára, reméli, hogy az új keretek megfelelő támogatást kínálnak a külhoni magyarság számára. -De ez még csak kialakulóban van, ezzel kapcsolatosan sem mondhatnám azt, hogy ez máris megnyugtatóan rendeződött – mondta az RMDSZ elnöke.
A kategória további hírei:
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,












