Országos hírek »
Az Iskola Alapítvány közleménye
2011. május 03, kedd
Kulcsszavak:
Iskola alapítvány,
Magyar Kormány,
Az Iskola Alapítvány 15 éves fennállása óta számos ösztöndíjpályázata és támogatási programja által a romániai magyar nyelvű oktatás kiemelt támogatójává vált. Éppen ezért értetlenül áll az idén kialakult helyzettel szemben, amikor semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kapott a Magyar Kormánytól az oktatási-nevelési támogatások és a hallgatói ösztöndíjak ügyében. Ennek következtében gyakorlatilag a támogatásokat igénylő, több mint 90.000 érdekeltnek sem tudott érdemi felvilágosítással szolgálni. A Magyar Kormány képviselői az Iskola Alapítvány többszöri, írásos megkeresésére sem szolgáltak válasszal.
A „Szülőföldön magyarul” pályázatot minden évben a február közepétől április 30-ig terjedő periódusban hirdette meg az Alapítvány, így a támogatást igénylő közel 90 000 család és 6000 egyetemista számára megszokottá vált, hogy ebben az időszakban nyújthatja be kérelmét. A pályázatokat az Alapítvány kuratóriuma a postázást követő legrövidebb időn belül elbírálta, majd jóváhagyásra terjesztette elő a magyarországi illetékes szerveknek annak érdekében, hogy minél korábban eljuttassa a jogosultaknak az őket megillető támogatást. Az elmúlt hét évben az Alapítvány mind a pályázók, mind pedig a megbízó számára átlátható, hatékony rendszert működtetett a támogatások lebonyolítására. 2004-től az Alapítvány 867 627 nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást és 38 143 hallgatói támogatást folyósított 282 814 975 lej összértékben. Ez irányú tevékenységével kapcsolatosan az évek során soha nem merült fel panasz sem a megbízó, sem pedig a jogosultak részéről.
Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a 2003–2004-es tanévtől kezdődően a román és a magyar kormány között létrejött megállapodás értelmében a „Szülőföldön magyarul” támogatási program megbízott lebonyolítójának az Iskola Alapítványt nevezték meg. Ezt a kormányközi egyezményt csak a felek közös beleegyezésével lehet felbontani illetve módosítani. A Kedvezménytörvény által biztosított támogatási forma az egyetlen olyan magyarországi állami támogatás, amely közvetlenül a családokhoz jut el.
2010 végétől kezdődően az Iskola Alapítvány a támogatást igénylők érdeklődésére több alkalommal írásban kért tájékoztatást a magyar kormánytól arra vonatkozóan, hogy milyen feltételekkel és mikortól kerül meghirdetésre a 2010–2011-es tanévre vonatkozó „Szülőföldön magyarul” támogatási program, azonban megkeresésére a mai napig nem kapott hivatalos választ.
Az Iskola Alapítvány nem érti a magyar kormány hírzárlatát, hiszen több tízezer család számít az idei támogatásra. Az alapítvány munkatársait naponta keresik fel a támogatást igénylők, azonban érdemi választ nem tudnak adni, hiszen a magyarországi illetékesek nem közöltek semmiféle hivatalos álláspontot. Ugyanakkor úgy véli, tekintetbe véve az elmúlt 15 év tevékenységét és a támogatást igénylők nagy számát, mind az Iskola Alapítvány, mind pedig az erdélyi magyar közösség megérdemli a hivatalos, időben történő tájékoztatást, nem pedig a különböző sajtóorgánumokban időnként felröppenő közlemények vagy szűkszavú nyilatkozatok mentén kap értesülést a Magyar Kormány szándékairól.
Kolozsvár, 2011. május 3.
Nagy Zoltán
igazgató

A kategória további hírei:
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint

Hasonló hírek
Újítana a kormány a jogosítványokon, a dokumentum formátuma nem, csak a tartalma változna
Robin-Hood-adót vezetne be az USL-kormány a kőolajiparban
Béremelésről és nyugdíj-kiigazításról döntött a kormány
Valamennyi magyar prefektust és alprefektust leváltották tisztségéből
Ha maradna a kormány, csökkene az adó
250-300 millió lejt követel vissza a kormány a PDL-s polgármesteri hivataloktól
Az új román kormány politikájáról beszéltek az EP-ben
Sok sikert kívánt a Ponta-kabinet minisztereinek Băsescu
Fellebbezett az Ungureanu-kormány
Közzétette programját a Ponta-kormány
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,