Országos hírek »
Ahol szükséges, átszervezés után történik meg az egészségügyi intézmények átadása
2010. március 11, csütörtök
“Működőképes struktúrát fogunk átadni, és a decentralizáció után lehetőségük lesz a polgármestereknek, hogy jobban bekapcsolódjanak a rendszerbe” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter a Városok Országos Szövetségének közgyűlésén, Brassó Pojánán, számolt be a tárcavezető sajtószolgálata.
A tárcavezető biztosította a csütörtöki közgyűlésen résztvevő polgármestereket, hogy az egészségügyi intézmények átvétele nem jelent majd számukra külön terhet.
„Korrekt decentralizációt akarunk. Csak az után adjuk át az intézményeket, hogy meggyőződtünk: mindenkinek egyenlő finanszírozási esélyeket biztosítunk. Kiegyenlítjük a pontértékeket és működőképes struktúrát alakítunk ki. Sorra vesszük a kórházakat, és csökkentjük az ágyszámot, ahol szükséges, ahol az túllépi a szükséges határait” – nyilatkozta Cseke Attila.
A miniszter elmondta, az egészségügyi intézmények finanszírozása a decentralizáció után sem változik: továbbra is az egészségügyi biztosítóval kötött szerződés alapján történik.
A polgármesterek kifejtették, támogatják a minisztérium következő időszakra tervezett intézkedéseit, és továbbra is konzultálni kívánnak a témában.

A kategória további hírei:
Nagy károkat okozott a rossz idő az energiaszolgáltatóknak 23 ezer ember hó fogságban Eddig 6 miniszter vette át hivatalát Megtörné a parlamenti sztrájkot több szociáldemokrata parlamenti képviselő is Vrancea megyében készenléti állapot kihirdetését kérte tegnap Traian Basescu államfőtől Marian Oprisan, a megyei tanács elnöke

Hasonló hírek
Az új kormány feladata: az eddigi eredmények tudatosítása
Dézsi Attilát javasolják a kormányfőtitkárság élére
Tanúként hallgatták ki László Attilát
László Attilát támogatja a helyi RMDSZ
Vass Levente, Derzsi Ákos, Günthner Tibor vagy László Attila lehet az egészségügyi miniszter
A következő 15 napban nevesítik az új minisztert
Lemondott Cseke Attila egészségügyi miniszter
Elkészült a Bukaresti Egyetemi Kórház új sürgősségi osztálya
A Nemzetközi Valutaalap képviselőivel találkozott Cseke Attila egészségügyi miniszter
Rendellenességek az Országos Egészségbiztosító Pénztárnál
Címkefelhő
Béla,
Borbély László,
csökkent,
előrehozott,
havazás,
Hunyad,
Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium,
közlekedés,
Kelemen Hunor,
Kolozsvár,
magyar,
Markó,
munkahely,
Raed Aeafat,
RMDSZ,
sztrájk,
tüntetés,
verespataki,
Winkler Gyula,