Hirdetés
Országos hírek »
Adrian Năstase két év börtönt kapott
2012. január 31, kedd
Kulcsszavak: Adrian Năstase, börtön,

Két év börtönbüntetésre ítélte első fokon a román legfelső bíróság Adrian Năstase volt román miniszterelnököt abban a korrupciós perben, amely a politikus 2004-es választási kampányának finanszírozásáról szól. Az ítélet ellen még lehet fellebbezni. Năstase 2004-ben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke volt, és az ugyanabban az évben 
tartott választásokon államelnökjelöltként szállt versenybe. Az ügyészek szerint a politikus funkcióját felhasználva rávette a Bákó megyei építkezési felügyeletet, hogy szervezzen szakmai tanácskozást építkezési cégek számára. Ez utóbbiaktól a szervezők részvételi díjat gyűjtöttek, amelyet lényegében Năstase kampányának finanszírozására fordítottak. Năstase jelenleg parlamenti képviselő, és most is fontos funkciót tölt be az ellenzéki PSD-ben. Victor Ponta, a PSD elnöke csalódottságának adott hangot Năstase elítélése miatt, és reményét fejezte ki, hogy a volt kormányfő a legfelső bíróságon be tudja bizonyítani ártatlanságát. Nastasét decemberben felmentették első fokon egy másik korrupciós perben. Abban az ügyben a vádhatóság azt állította: Năstase kormányfőként azért nevezte ki 2000-ben Ioan Melinescut a pénzmosásellenes hivatal élére, hogy az megakadályozhassa a Năstase felesége elleni vizsgálatot egy vitatott örökség kapcsán. (paprikaradio.ro)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Kataszteri Hivatal, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, rakétapajzs, részeg sofőrök, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro