Hirdetés
Országos hírek »
A/H1N1: kénytelenek beoltatni magukat az egészségügyben dolgozók
2010. január 13, szerda

Kedden minisztériumi utasításra országszerte megkezdődött az A/H1N1 elleni oltáskampány ellenőrzése a családorvosi rendelőkben és a kórházakban. Az intézkedést azzal indokolja az egészségügyi szaktárca, hogy gyakori volt azoknak a panaszoknak a száma, melyek szerint a családorvosok nem igényeltek oltóanyagot pácienseik számára, vagy megtagadták tőlük a védőoltás beadását.
Az ellenőrzés arra is kiterjed, hogy megvizsgálják, az egészségügyi személyzet beoltatta-e magát az új vírus ellen, ez ugyanis most már majdhogynem kötelező számukra. Az oltást ugyan visszautasíthatják – szigorúan írásos nyilatkozatban –, ebben az esetben azonban még a betegek közelébe sem mehetnek a továbbiakban, mivel így veszélyeztetnék pácienseik egészségét – tudtuk meg dr. Bokor Mártontól, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság medikális igazgatójától, aki azt is elmondta, ezt az intézkedést néhány napja hozta meg az egészségügyi minisztérium. Az orvosigazgató úgy véli, helyes és logikus döntés volt ez, hiszen például egy kórház sebészeti osztályán olyan betegek fekszenek, akikre a fertőzés fokozott veszélyt jelent, és ezekre az osztályokra akár a személyzet is behurcolhatja az újinfluenza vírust. A megyei közegészségügy egyébként a kórházak ellenőrzésére is nagy hangsúlyt fektet, az egészségügyi intézményekben a maszkok használatát is vizsgálják. Az ellenőrzés  szúrópróbaszerűen zajlik, hiszen a megyei közegészségügy ellenőrző osztálya a jelenlegi személyzettel képtelen volna mind a 154 háziorvosi rendelőt és a kórházakat ellenőrizni – közölte dr. Bokor Márton. (szekelyhon.ro)




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 



Címkefelhő román miniszterelnök, 1%, adó, Afganisztán, alkalmazottak, alkotmány, alprefektus, altiszt, Augusta-Cristina Urzică, autópálya, állások, árszabás, önkormányzati választások, új prefektus, új román kormány, új választási törvény, újságíró, ügy, balesetek, banki alkalmazottak, bankszakma, béremelés, börtön, büntetés, Bencsik Tamara, benzin, bulgáriai földrengés, családbarát önkormányzatok, csomagtartó, Daniel Chițoiu, Dél-Románia, Demokrata-Liberális Párt, drága, egészségügy, el nem költött pénzek, elbocsátás, Elena Udrea, Első ház, elutasította, elveszett kiskorú, EP, erdő, eredmények, eső, európai fiskális paktum, Európai Unió, feketén, Frunda György, gazdaság, gazdasági növekedés, gyalogosok, gyengülés, gyerekek, gyerekvállalás, gyermekvédelem, Hargita megye, három lépcsős, hideg, Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program, időjárás, ideiglenes oktatási miniszter, IMF, Import, Ioan Mang, jövedelmi adókulcs, Jeffrey Franks, jogász, jogosítvány, kamerarendszer, kampány, kampányt, képviselőház, képviselőház alelnöke, készenléti hitel, költségvetés, költségvetési cél, közalkalmazottak, közigazgatási átszervezés, közlekedési miniszter, köztisztségviselők, kőolajipar, Kelemen Hunor, kerékbilincselés, kivágva, Kolozs Megyei Táblabíróság, kormány, Kovászna megye, kullancscsípés, leégett, leváltás, leváltva, Liviu Pop, magyar prefektus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, marosvásárhelyi polgármesterjelölt, marosvásárhelyi repülőtér, marosvásárhelyi vegyipari kombinát, módosíthat, meghalt, Mihai Busuioc, miniszterelnök, MOGYE, MOGYE-ügy, népszámlálás, nemzetközi státus, nyelv, nyugdíj-kiigazítás, oktatási miniszter, oktatási miniszter, ország, Országos Rendőr-felügyelőség, Országos Kataszteri Hivatal, Ovidiu Silaghi, PDL, plágiumbotrány, polgármesteri hivatalok, politika, Ponta-kabinet, posta, progresszív adózási rendszer, rakétapajzs, részeg sofőrök, RMDSZ, RMDSZ elnöke, Robin-Hood-adó, román prefektus, Románia, sárga viharjelzés, Sorin Apostu, szabálysértések, számítástechnikai vállalatok, szándéknyilatkozat, Szilágy megye, szolidaritási adó, tanú, tárcavezető, törvény, törvénysértés, teljesítés, Temes, tiltakozás, tulajdonvisszaigénylési kérés, Ungureanu-kabinet, uniós pénz, USL, USL-kormány, vagyonnyilatkozatok, valutaalap, Vaslui megye, választási év, választási kampány, vállalat, vérnyomás, víz, vezérigazgató, Victor Ponta, Victor Ponta, videókamerák, Viorel Hrebenciuc, visszafizetés, X-Faktor, zöldségek,






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro