Országos hírek »
A kormány elkezdi a felelősségvállalás procedúráját a tanügyi bérek egységesítésére vonatkozó törvény és a társadalmi párbeszédet szabályozó törvény esetében
2011. április 08, péntek
Erről a tegnapi ülésén döntött a kabinet, a két jogszabályt pedig hamarosan továbbítja a parlamentnek.
Emil Boc miniszterelnök korábban azt mondta a tanárok 2012-től kezdve három részletben fogják megkapni a bírósági úton elnyert fizetésemeléseket. A pénzügyminisztérium szerint ezek a béremelések 7 és fél millió lejes plusz kiadást jelentenek az államnak. A tanügyi bérek egységesítéséről múlt héten döntött a kormány, a tanügyi szakszervezetek azonban ellenzik ezt a lépést. Ugyanígy az érdekvédő szervezetek elégedetlenek a társadalmi párbeszédről szóló törvénnyel, amelyet szintén felelősségvállalással akar elfogadni a kormány. A szakszervezetek azt kifogásolják, hogy a dokumentumba nem foglalták bele a módosító javaslataikat.
A kategória további hírei:
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint
Gyengülni fog a román gazdaság a következő egy évben az üzletemberek szerint 63 millió eurót ajánlott az Azomures részvényeinek 24 százalékáért a svájci Ameropa vállalat Esernyős tiltakozás MOGYE-ügyben Nehezebb Első házhoz jutni Minden tulajdonvisszaigénylési kérést teljesíteni próbál az állam Traian Basescu szerint
Hozzászólások
vKzsCQXczRqQeuYdf
utampcggf,
2011. július 03, vasárnap, 02:19
xOJ27V fvsjitdpiohj, [url=http://mqasblwdugrn.com/]mqasblwdugrn[/url], [link=http://bjxpupualzco.com/]bjxpupualzco[/link], http://pkcwdehffjxj.com/
Hasonló hírek
Újítana a kormány a jogosítványokon, a dokumentum formátuma nem, csak a tartalma változna
Robin-Hood-adót vezetne be az USL-kormány a kőolajiparban
Béremelésről és nyugdíj-kiigazításról döntött a kormány
Ha maradna a kormány, csökkene az adó
250-300 millió lejt követel vissza a kormány a PDL-s polgármesteri hivataloktól
Az új román kormány politikájáról beszéltek az EP-ben
Sok sikert kívánt a Ponta-kabinet minisztereinek Băsescu
Fellebbezett az Ungureanu-kormány
Közzétette programját a Ponta-kormány
A kormány elemzi a nyugdíjak ügyét
Címkefelhő
román miniszterelnök,
1%,
adó,
Afganisztán,
alkalmazottak,
alkotmány,
alprefektus,
altiszt,
Augusta-Cristina Urzică,
autópálya,
állások,
árszabás,
önkormányzati választások,
új prefektus,
új román kormány,
új választási törvény,
újságíró,
ügy,
balesetek,
banki alkalmazottak,
bankszakma,
béremelés,
börtön,
büntetés,
Bencsik Tamara,
benzin,
bulgáriai földrengés,
családbarát önkormányzatok,
csomagtartó,
Daniel Chițoiu,
Dél-Románia,
Demokrata-Liberális Párt,
drága,
egészségügy,
el nem költött pénzek,
elbocsátás,
Elena Udrea,
Első ház,
elutasította,
elveszett kiskorú,
EP,
erdő,
eredmények,
eső,
európai fiskális paktum,
Európai Unió,
feketén,
Frunda György,
gazdaság,
gazdasági növekedés,
gyalogosok,
gyengülés,
gyerekek,
gyerekvállalás,
gyermekvédelem,
Hargita megye,
három lépcsős,
hideg,
Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program,
időjárás,
ideiglenes oktatási miniszter,
IMF,
Import,
Ioan Mang,
jövedelmi adókulcs,
Jeffrey Franks,
jogász,
jogosítvány,
kamerarendszer,
kampány,
kampányt,
képviselőház,
képviselőház alelnöke,
készenléti hitel,
költségvetés,
költségvetési cél,
közalkalmazottak,
közigazgatási átszervezés,
közlekedési miniszter,
köztisztségviselők,
kőolajipar,
Kelemen Hunor,
kerékbilincselés,
kivágva,
Kolozs Megyei Táblabíróság,
kormány,
Kovászna megye,
kullancscsípés,
leégett,
leváltás,
leváltva,
Liviu Pop,
magyar prefektus,
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem,
marosvásárhelyi polgármesterjelölt,
marosvásárhelyi repülőtér,
marosvásárhelyi vegyipari kombinát,
módosíthat,
meghalt,
Mihai Busuioc,
miniszterelnök,
MOGYE,
MOGYE-ügy,
népszámlálás,
nemzetközi státus,
nyelv,
nyugdíj-kiigazítás,
oktatási miniszter,
oktatási miniszter,
ország,
Országos Rendőr-felügyelőség,
Országos Kataszteri Hivatal,
Ovidiu Silaghi,
PDL,
plágiumbotrány,
polgármesteri hivatalok,
politika,
Ponta-kabinet,
posta,
progresszív adózási rendszer,
rakétapajzs,
részeg sofőrök,
RMDSZ,
RMDSZ elnöke,
Robin-Hood-adó,
román prefektus,
Románia,
sárga viharjelzés,
Sorin Apostu,
szabálysértések,
számítástechnikai vállalatok,
szándéknyilatkozat,
Szilágy megye,
szolidaritási adó,
tanú,
tárcavezető,
törvény,
törvénysértés,
teljesítés,
Temes,
tiltakozás,
tulajdonvisszaigénylési kérés,
Ungureanu-kabinet,
uniós pénz,
USL,
USL-kormány,
vagyonnyilatkozatok,
valutaalap,
Vaslui megye,
választási év,
választási kampány,
vállalat,
vérnyomás,
víz,
vezérigazgató,
Victor Ponta,
Victor Ponta,
videókamerák,
Viorel Hrebenciuc,
visszafizetés,
X-Faktor,
zöldségek,











