Országos hírek »
A Bosch is beruház a Nokia által elhagyott telephelyen
2012. január 27, péntek
Kulcsszavak:
nemeszsuki telephely,
Bosch,
Az olasz De 'Longhi vállalat mellett a német Bosch is úgy döntött, hogy beruház a Nokia mobiltelefon-gyártó által elhagyott nemeszsuki telephelyen.
Viorel Gavrea, a Kolozs megyei önkormányzat ipari parkjaiért felelős igazgató szerint már megszületett a megállapodás a német vállalattal, a szerződés elő van készítve, így azt már csak alá kell írni. Gavrea szerint a Kolozsvár melletti Nemeszsukon a Bosch kétezer munkahelyet létesít, és a huszonegy hektáron tervezett beruházás értéke meghaladhatja a 60 millió eurót. Az igazgató szerint a német vállalat már az idén elkezdi az autóalkatrészek gyártását. Szerdán jelentették be, hogy a Nokia által elhagyott telephely egy részét az olasz De'Longhi cégnek adják el, amely háztartási cikkeket fog gyártani. A Nokia szeptember végén közölte, hogy a piac pangása miatt az év végén megszünteti a gyártást Nemeszsukon, és Ázsiába helyezi át. A gyár bezárása mintegy 2.300 embert érintett. A Nokia 2008-ban építette meg romániai üzemét 60 millió eurós beruházással, állami támogatás mellett. (paprikaradio.ro)
A kategória további hírei:
A MOGYE tesz a tanügyminisztériumra Románia meghosszabbítaná a földmoratóriumot Nem szerepel a kormány idei tervei között az élelmiszerek ÁFA csökkentése Nem kell újra záróvizsgát tegyenek a néprajzosok Ma találkozott a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság küldöttségével Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnök
A MOGYE tesz a tanügyminisztériumra Románia meghosszabbítaná a földmoratóriumot Nem szerepel a kormány idei tervei között az élelmiszerek ÁFA csökkentése Nem kell újra záróvizsgát tegyenek a néprajzosok Ma találkozott a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság küldöttségével Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnök
Hasonló hírek
Aláírták a szerződést a Bosch-sal
Elfogadta a Bosch-sal kötött beruházási szerződést a Kolozs megyei tanács
Már februárban szerződést kötnek a Bosch-sal
Állami támogatást kap a Nokia helyén megtelepedő Bosch
A nemeszsuki befektetőkkel találkozik Boc
A Bosch is beruház a Nokia által elhagyott telephelyen
500 alkalmazottjától válik meg ma a nemeszsuki Nokia gyár, és jövő szerdáig minden munkását elbocsájtja
Spontán sztrájk a nemeszsuki Nokia-gyárban
A Bosch veszi át az elhagyott Nokia gyárat
Legkevesebb három havi bért kapnak végkielégítésként a nemeszsuki Nokia gyár alkalmazottai
Címkefelhő
22 év,
A2-es autópálya,
ACTA,
anyagi,
állami vállalatok,
áramszolgáltatás,
átszervezés,
átvette,
összevonják,
új kormányprogram,
feltételek,
börtön,
bizalmi szavazat,
Crin Antonescu,
Cseke Attila,
Dobrudzsa,
egészségügyi államtitkár,
elnökhelyettés,
Európai Bizottság,
export,
fagy,
felszámolják,
gazdasági miniszter-jelölt,
gondokkal,
gyergyóalfalusi alpolgármester,
gyilkos,
hó,
hideg,
IMF hitel,
iskolák,
iskolákban,
kabinetnek,
károkat,
készenléti,
költségvetés,
közlekedés,
külügyi hírszerző szolgálat,
kidobás,
kisebbségek frakciója,
Kolozsvár,
Kolozsvári Ünnepi Könyvhét,
kormányzó,
Lőrincz Róbert,
LEADER,
magyar oktató,
Markó Béla,
Mihai Răzvan Ungureanu,
miniszter,
miniszterelnök,
MOGYE,
Mugur Isărescu,
nagy havazás,
narancssárga hóriadó,
nőtt,
nyaralás,
Országos Kőszén Társaság,
Országos Meteorológiai Szolgálat,
parlamenti,
PNL-elnök,
Ponta,
PSD,
Raed Arafat,
RMDSZ,
román,
Román Nemzeti Bank,
romániai,
sürgősségi, Mihai Răzvan Ungureanu ,
Silviu Predoiu,
szél,
szénszünet,
támogatja,
Tánczos Barna,
tiltakozás,
Turisztikai Irodák Országos Egyesülete,
Ungureanu kormány,
Ungureanu-kabinet,
vezetői tisztség,
viharos,
Vrancea,
zárva,











