Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Visszamenőleg kell TVA-t fizetniük
2010. augusztus 11, szerda
Kulcsszavak: Romulus Cosma, RAPAS,

A nagyváradi Közterület-fenntartó és Piacgazdálkodási Vállalat (RAPAS) terveiről Romulus Cosma igazgató számolt ma be.
 

Az önkormányzatnak hosszú ideig más véleménye volt az általános forgalmi adó (TVA) fizetésről, mint pénzügymisztériumnak, mondta az igazgató. Az önálló ügyvitelű vállalatnál tavaly végzett ellenőrzés kimutatta, hogy körülbelül 1,1 millió lejnyi TVA-t kell visszamenőleg kifizetniük, mivel a 2003 és 2007 között kapott önkormányzati támogatások után nem fizették azt. Ez egyébként nem váradi sajátosság, országszerte hasonló helyzetben vannak a vállalatok, akik hozzájuk hasonlóan sorra vesztik el a pereket, és kényszerülnek fizetni, tette hozzá Cosma.

Az igazgató azt is elmondta: tervezik egy új halottaskocsi megvásárlását, a temetőben ugyanis mindössze két régi jármű áll a gyászolók rendelkezésére. Egy speciális, átalakított motorral és sebességváltóval rendelkező jármű körülbelül 20 ezer euró, a RAPAS-nak az összeg fele áll rendelkezésére, ezért a tervek szerint egy ázsiai gyártmányú, villanymotorral működő autót vesznek majd meg, melynek fenntartása is gazdaságosabb.
Fried Noémi Lujza







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro